Daubner Anna divattervező arra vállalkozott, hogy egy egész kollekciót mobileszközön tervezzen meg, amit - a Samsunggal szövetkezve - egy Galaxy S21 Ultra 5G okostelefonon valósít meg. Az új kollekció célja, hogy felhívja a figyelmet a Magyarországon előforduló természeti értékek védelmére, ebben pedig a kollekció nagykövete, a divatszakértő véleményvezér, Csalár Bence is közreműködik - derül ki a Samsung közleményéből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFranciaország és Németország pénzügyminiszterei támogatják az amerikai kormány elképzelését egy 21 százalékos globális minimális társasági adókulcsról - írja a Reuters.
Szerző(k): Szabó DánielAz M2-es gyorsforgalmi út az M0 autóúti csomópontja és a Dunakeszi dél forgalmi csomópontja között, a dinamikus forgalomirányítás bevezetéséhez szükséges kiviteli tervek elkészítésére írt ki közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Németh GézaA Roden Mérnöki Iroda Kft. tervezheti az M49-es gyorsforgalmi út második - Ököritófülpös és Csenger (az országhatár) - közötti szakaszát, nettó 673 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaA Váci Duna-híd előkészítéséhez szükséges tervek készítésére írt ki tendert a NIF.
Szerző(k): Németh GézaA lakosság 38 százaléka arra számít, hogy a koronavírus járvány enyhülésével már idén fellélegezhet a pénzügyeit illetően, és komolyabb kiadásokat is megengedhet magának. A legtöbben nyaralásra költenének. Jelentős kör szeretné felújítani az otthonát, sokan autót vennének, míg minden tizedik ember lakásvásárláson gondolkodik - derül ki a BÁV Zálog kutatásából.
Szerző(k): Herman BernadettKözös ajánlattevőként az Óbuda-Újlak Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt., a felcsúti székhelyű Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft., valamint a Győrber Mérnöki és Szolgáltató Kft. tervezhet - egyebek mellett egy 4 ezer fős modul munkásszállót - nettó 501,5 millió forintért. Ugyan ez a konzorcium tavaly tavaly októberben elnyert már ugyan itt egy közel 7 milliárdos tervezést.
Szerző(k): Németh GézaA megkérdezettek kétharmada szeretne otthonába napelemes rendszert telepíteni, mert azt környezettudatos és megtérülő beruházásnak tartja - derült ki az E.On 1500 fős online, nem reprezentatív felméréséből. Sokan az otthonfelújítási támogatásból is erre fókuszálnak.
Szerző(k): Szabó M. István