Tízéves csúcsra emelkedett kedden az arabica kávéfajta ára azokra a félelmekre, hogy csökken a főbb kávétermelő országok exportja a kedvezőtlen időjárás miatt, miközben egyre csak emelkedik a szállítási költség, a kikötők pedig teljesen telítettek.
Szerző(k): Szász PéterA Nitrogénművek Zrt. már szeptember végén jelezte aggodalmát a piaci instabilitás és a felmerülő kockázati tényezők miatt, megkeresve az Agrárminisztériumot és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát. Ennek ellenére a céget, mint egyedüli nitrogénalapú műtrágyagyártót és jelentős forgalmazót, semmilyen egyeztetésre nem hívták meg - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóElérte a helyhatóság ingerküszöbét a vajdasági Palics lakónak tiltakozása a város környékén kezdődött gázfeltárásokkal kapcsolatban. Tájékoztatást ígérnek arról, hogy miért borították fel egyesek életét a munkálatok.
Szerző(k): Komócsin SándorAkácmézként árulták az áruházláncok a CBA-üzletekben érdekelt Klenáncz József termékeit, melyekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) nemrég kimondta, hogy „nem viselhetik az akácméz elnevezést”. A Tesco és a CBA már visszahívta a legnagyobb belföldi mézeladó kifogásolt termékeit, a Spar viszont még kivár - írja a 24.hu.
Szerző(k): Tér DiánaHatott az olajárra, hogy amerikai kezdeményezésre több ország piacra dobta stratégiai olajtartalékának egy részét, hogy növelje a fekete arany kínálatát, ám elemzők szerint ez inkább jelképes lépés, mint hosszabb távú válasz az olaj drágulására.
Szerző(k): Komócsin SándorHazánk rizsfogyasztása folyamatosan növekszik, a hazai termelés azonban nem tartja a lépést a kereslettel. Több szempont is a magyar rizs fogyasztása mellett szól, ennek ellenére a rizsföldeink mérete jobb esetben is csak stagnál, az ország importra szorul.
Szerző(k): Kónya ÁdámNőtt az építőipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban szeptemberben havi és éves összevetésben.
Szerző(k): Szász PéterA Nitrogénművek Zrt. továbbra is teljes kapacitással termel, annak ellenére, hogy 2021. november 16-án újra 90 euró fölé emelkedett a földgáz nagykereskedelmi ára MWh-ánként. A társaság napi 4000 tonnás termelésével jelentős mennyiségű igényt tud teljesíteni, ennek ellenére áruhiány léphet fel, amennyiben a belföldi piac időben nem fedezi igényeit - közölte a társaság.
Szerző(k): Domokos László