Debrecenben két „köz nélküli közmeghallgatást” is tartanak a kínai Eve Power akkumulátorgyár engedélyeztetéséről december 5-én és 9-én.
A közmeghallgatásokon az érintettek személyesen nem vehetnek részt, csak e-mailben vagy postán tehetnek észrevételeket
Kapcsolódó
- írja a Telex.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet más helyi szervezetekkel együtt panaszt tett, azt szeretnék elérni, hogy a mostaniak helyett személyes részvételi lehetőséggel hirdessenek meg közmeghallgatásokat.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még 2023 májusában jelentette be, hogy Debrecenben építi meg első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Eve Power. A cég kifejezetten a szintén Debrecenben építkező BMW kérésére települt a városba - fizikailag is a BMW autógyára mellé -, és nekik gyártanak majd akkumulátorokat. A beruházás értékét annak bejelentésekor 400 milliárd forintra tették.
Az ilyen nagyszabású projekteknél törvényi előírás közmeghallgatásokat tartani, ahol az érintettek, közte a lakosság kérdezhet és véleményt nyilváníthat. Az Eve Power építése most jutott abba a fázisba, hogy ezekre sor kerüljön.
A kormány tavaly áprilisban egy rendeletben megteremtette a „köz nélküli közmeghallgatások” intézményét: az érintettek az észrevételeiket személyesen nem, csak az interneten vagy postán keresztül küldhetik meg, amelyre az önkormányzatok és a kormányhivatalok a honlapjukon válaszolhatnak, ha fontosnak érzik.
Tavaly tavasz óta a legtöbb közmeghallgatást így tartják, ezzel akarják elkerüljék a korábbi botrányokat, például a CATL akkumulátorgyár ügyében történt konfliktusokat.
A TASZ álláspontja szerint
- a helyi lakosok közmeghallgatásról való kizárása, a személyes megjelenés megtiltása sérti az érintett nyilvánosság részvételi jogait,
- ráadásul létezik egy nemzetközi egyezmény, amely előírja, hogy a nyilvánosságot be kell vonni az ipari létesítmények engedélyezési eljárásaiba, különösen közmeghallgatások formájában.
A TASZ más civilszervezetekkel együtt közérdekű bejelentést tettek Papp László polgármesternél és a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnál, követelve a személyes részvétel biztosítását vagy új közmeghallgatások meghirdetését. A hivataloknak 30 napjuk van válaszolni a panaszokra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda