A Pegasus-ügyben érintett Németh Dániel, Csikász Brigitta és Dercsényi Dávid újságírók, valamint Patócs Ilona ügyvéd a NAIH-hoz fordultak, hogy az őket ért jogsértéseket feltárják. A hatóság azonban a vizsgálat során mindent rendben talált, a határozat nagy részét pedig titkosította.
A NAIH a 444.hu szerint arra sem reflektált, hogy az érintettek a munkájuk során különösen érzékeny adatokat kezelnek, kizárólag a titkosszolgálatok érvelését fogadta el, amely szerint a titkos adatgyűjtésekről a legkisebb információt sem lehet kiadni, mivel az minden esetben nemzetbiztonsági érdeket sértene.
Ezzel együtt a határozatok érdemi információkat tartalmazó részeit a hatóság 2051-ig titkosította.
Ezért, érdemi jogvédelem híján, az érintettek a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezethez fordultak, amelynek közleménye szerint a Pegasus-ügy arra világít rá, hogy a legnagyobb problémát a „parttalan megfigyelési jogosítványok és a független kontroll hiánya” jelentik Magyarországon.
Ezzel szemben a NAIH sem a 2022-es, sem az egyedi eljárásokban nem talált alapjogi aggályokat.
Az ítélet jogerős, ugyanakkor a NAIH kérvényezte annak felülvizsgálatát a Kúriától.
Kaczynskinek lesz mit magyaráznia a Pegasus-ügy kapcsán
A Tusk-kormányzat által kinevezett új bizottság az előző Jog és Igazságosság párti kabinet vezető tisztségviselőit kívánja meghallgatni a lehallgatási ügyben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott