A kormányrendeletben a háború vészhelyzetre hivatkozva azt írják: a munkáltatónak ezentúl nem 15 napja lesz kirúgni azt a pedagógust, aki szerinte kötelezettségét szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi, hanem sokkal több, akár tanév végéig is várhat.
Szerző(k): EconomxDiákok, kirúgott tanárok, szakszervezeti képviselők és a Tanítanék Mozgalom is felszólal azon a szombati eseményen, amit a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium elé szervezett a Tudásmenet. A rangos intézmény volt az, ahonnan tavaly ősszel kirúgtak öt tanárt, mert diákjaik jövője érdekében tiltakoztak.
Szerző(k): EconomxAzonnal vonják vissza azt a tervezetet, amit senki nem egyeztetett a pedagógusokkal, válaszolta Pintér Sándor belügyminiszternek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A kormány a tanárok és az iskolaigazgatók teljesítményértékelésének bevezetését tervezi, ami egyes rosszabbul teljesítő pedagógusok esetében, akár jelentős bércsökkenéssel is járhat.
Szerző(k): Koncsek RitaA szólásszabadságra hivatkozva igazat adott Washington állam szövetségi fellebbviteli bírósága annak a volt tanárnak, aki Donald Trump volt amerikai elnök kampánymondatát viselő sapkát vitt magával egy tanári továbbképzésre, amit az iskola vezetése szóvá tett - írja az MTI.
Szerző(k): Gecsei ÁdámNem jutottak eredményre 2022-ben a sztrájktárgyalások során a pedagógusokat képviselő szakszervezetek és az oktatási kormányzat képviselői, a legutóbbi december 21-i tárgyalási napon sem történt semmi. Éppen ezért újabb akcióktól lesz hangos a 2023-as év is - ígérik a magyar közoktatásért aggódók.
Szerző(k): Koncsek RitaÉvi utolsó ülésén az a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége állásfoglalást fogadott el a közoktatás fejlesztésének szükségességéről. Az MTA a köztársasági elnök közbenjárását kéri a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok visszavételéhez.
Szerző(k): Economx15 fokos hidegben tanultak a diákok a Kiskunmajsai Katolikus Gimnázium és Kollégium épületében a múlt héten. Az egyik szülő szerint amint kimennek a gyerekek a teremből, egyből lecsavarják a fűtést, ráadásul reggel 11 fokba is futottak már bele.
Szerző(k): EconomxA magyarországi felnőtt lakosság 80 százaléka egyáltalán nem, további 3 százalékuk inkább nem ért egyet azzal, hogy szeptemberben és novemberben összesen 13 pedagógust bocsátottak el fővárosi gimnáziumokból, amiért polgári engedetlenségben vettek részt – derült ki a Publicus Intézet kutatásából, amelyet a Népszava megbízására készítettek.
Szerző(k): Economx