Miután Orbán Viktor tusványoson elmondott, rasszista kritikákat kapó beszéde miatt lemondott Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott, most nyílt levélben jelezte, hogy visszavonja azt, mert megnyugtatták a kormányfő csütörtöki bécsi szavai.
Szerző(k): Szabó DánielJanuár elsejével teljesen új szabályrendszer váltaná fel a katát, Parragh László MKIK-elnök újabb részleteket árult el az eddig népszerű adónem átalakításáról. Az éves összeghatárt emelnék, a fizetendő adót a minimálbérhez igazítanák. Az MKIK támogatja, hogy a törvényhozás még nyáron, vagyis a következő napokban hagyja jóvá az új adót.
Szerző(k): Domokos ErikaVlagyimir Putyin környezetében kialakulóban van egy kicsi, egyelőre elszigetelt, de lassan növekvő csoport, amely úgy véli, elhibázott döntés volt háborút indítani Ukrajna ellen, az invázió a gazdasági-politikai következményei katasztrofálisak lesznek Oroszországra számára. Az orosz államfő azonban makacsul kitart ideológiai okokból indított, nagy, vérgőzös, kalandja mellett.
Szerző(k): Komócsin SándorNagyon erős az a vélemény a nyugati sajtóban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elszámolta magát amikor úgy döntött, megtámadja Ukrajnát. Azonban a New York Times egyik szakértője szerint erről szó sincs, sőt, a háború eddig kiválóan szolgálta Putyint, akinek céljai között fontos szerepet tölt be az ukrán gázlelőhelyek megszerzése is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásRákay Philip 2020-ig rendkívül eredményesen működő Norton Consulting Zrt.-je tavaly igénybe vette a vállalkozásoknak a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében meghirdetett egyik, államilag támogatott Széchenyi Kártya programos hitelkonstrukciót, amelyhez a MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása kapcsolódik - derül ki az EU-ban engedélyezett állami támogatások uniós adatbázisából.
Szerző(k): Domokos ErikaAnatolij Csubajsz közgazdász, Vlagyimir Putyin tanácsadója a klímavédelem ügyében, korábban a gazdasági reformokért felelős megbízott feladta az állását, és elhagyta Oroszországot, mivel nem ért egyet az Ukrajna ellen indított invázióval - vette át a Moscow Times a Bloomberg hírét. A kilépés hírét két neve elhallgatását kérő informátor suttogta az amerikai hírügynökség sajtómunkásainak fülébe, bár később az állami hírügynökség, a TASZSZ is megerősítette.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbbségi tulajdonrészt szerzett a WTS Klient holdingcégében, a Klient Holdingban az ARX Equity Partners. A prágai központú pénzügyi befektető szerepvállalása mérföldkő lehet a 23 évvel ezelőtti alapítása óta töretlen organikus fejlődésben lévő, komplex gazdasági tanácsadással foglalkozó hazai vállalat életében.
Szerző(k): Domokos LászlóAz egészségvédelem, a fenntarthatóság és a wellbeing hangsúlyosabbá válásával egyre jobban felerősödnek a különbségek az A kategóriába tartozó és az azon kívül eső irodaházak között – állapítja meg friss európai felmérésében a JLL. A tanácsadó cég a piaci visszajelzések alapján rövidebb bérleti szerződésekre, és a gyorsan költözhető, egyszerűbb konfigurációjú irodák iránti érdeklődés növekedésére számít.
Szerző(k): Szepesi Anita