Orbán Viktor a Török Áramlat védelmével kapcsolta össze az Oroszországgal szembeni uniós szankciók folytatását. Miért ilyen fontos ez az útvonal? És persze, mennyire változott meg a helyzet Donald Trump beiktatása után? Energiapolitikai szakértőt kérdeztünk.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kormányfő felhatalmazta Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat a megállapodás megújításáról, illetve hogy az érintett tárcák egyetértésével jelölje ki a tárgyalódelegáció tagjait.
Szerző(k): T. E.A külügyminiszter szerint szükség van Szerbiára az energia területén is, hiszen mind a két ország célja az ellátás további biztosítása, mégpedig versenyképes áron. Szijjártó Péter szerint a stratégiai együttműködést ezért is kellett megerősíteni.
Szerző(k): EconomxHorváth Richárd elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a kínai Xinzhi autóipari vállalat érkezéséről nem tájékoztatta a város vezetését, a helyiek nem tudhatták meg, mi vár rájuk a közelgő beruházás kapcsán.
Szerző(k): T. E.Az autóipari beszállítók elit ligájába lépne elő a Xinzhi Group egy több tízmilliárd forintos beruházásával, amellyel Hatvanban építené ki első európai gyártóbázisát.
Szerző(k): T. E.A vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű nagyberuházása csaknem 900 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter hétfőn.
Szerző(k): Z. B.A Gazeta Wyborcza információ alapján a lengyel külügyminisztérium nem ajánlja az állami intézményeknek, hogy Íjgyártó István magyar nagykövettel közös rendezvényen szerepeljenek.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, elvárják, hogy a Török Áramlat biztonság és működőképességét mindenki tiszteletben tartsa.
Szerző(k): Z. B.