A Gazeta Wyborcza értesülése szerint a lengyel külügyminisztérium ajánlást adott az állami intézményeknek: ne vegyenek részt olyan rendezvényeken, amelyeken Íjgyártó István nagykövet ott van. Ugyanez vonatkozik a minisztériumok közötti kapcsolatokra is.
A cikkben közölt információk alapján Varsó arra is kidolgozott forgatókönyveket, ha Magyarország Marcin Romanowski, a Jog és Igazságosság (PiS) képviselője után a párt más politikusának is politikai menedékjogot adna. Ilyen helyzetben az első lépés a magyar nagykövet kiutasítása lehet.
Egyre forróbb a hangulat
Mint megírtuk, Varsóban komoly botrányt okozott az ügyészség által 11 különböző bűncselekménnyel vádolt politikus kimenekítése a lengyel eljárás alól, aki ellen jelenleg is európai elfogatóparancs van érvényben.
Az ügy miatt Lengyelország az Európai Unió Bírósága elé akarja citálni Magyarországot.
Ezentúl diplomáciai következménye is lett a botránynak, a lengyel külügy előbb behívatta Íjgyártó István nagykövetet, majd közölték vele, hogy nemkívánatos a jelenléte a lengyel uniós elnökség nyitóünnepségén.
A Gazeta Wyborcza információi szerint a magyar diplomata ezt követően a külügyminiszter és az EU-országok Lengyelországban akkreditált nagyköveteinek találkozójára sem kapott meghívót.
A lap úgy tudja, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának szabotálása miatt Varsó panaszt nyújtana be az Európai Bizottsághoz és a jogállamiság és más európai elvek megsértése miatt is támogatni fogja Orbán felelősségre vonását a Donald Tusk vezette kabinet.
Az ügy kapcsán kerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor