Amerikai látogatása után a miniszterelnök kijelentette, hogy a demokrata amerikai kormányzat – mivel nem tud dűlőre jutni hazánkkal – le akarja váltani a magyar kormányt, és ezért nyíltan pénzt ad a baloldali ellenzéknek, médiának és civil szervezeteknek, hogy elérjen egy kormányváltást.
Szerző(k): S. A. S.Most egy olyan köztársasági elnök tudja leginkább szolgálni Magyarország érdekét, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak – vélekedett a miniszterelnök.
Szerző(k): S. A. S.Az államfő beiktatási ceremóniáját vasárnap délután rendezték a budapesti Szent György téren, ahol a közjogi méltóság beszédet mondott.
Szerző(k): Sánta AndrásA köztársasági elnök hivatalosan még nem írta ki az önkormányzati és az európai parlamenti választások időpontját, azonban már gyakorlatilag eldőlt, hogy június második vasárnapján nyílnak ki a szavazóhelyiségek.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz államfő kitüntetések adományozásáról szóló keretét emelték meg.
Szerző(k): T. E.A köztársasági elnök a Svédország NATO-csatlakozásáról hozott országgyűlési döntés aláírása után lecserélte a Sándor-palota főigazgatóját.
Szerző(k): T. E.A február 26-án megválasztott Sulyok Tamás megbízatása öt évre szól.
Szerző(k): L. K.Az Országgyűlés 134 igen szavazattal választotta meg köztársasági elnöknek az Alkotmánybíróság elnökét.
Szerző(k): Vermes ÁdámOrbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával vette kezdetét az a parlamenti ülésnap, amikor nemcsak új államfőről dönt az Országgyűlés, hanem Svédország NATO-csatlakozásáról is. A felszólalásokból kiderül, komoly viták várhatóak az új gyermekvédelmi rendszerről.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba