A két reprezentatív pedagógus szakszervezet közös levélben kéri Maruzsa Zoltántól, a közoktatásért felelős államtitkártól a tárgyalások folytatását. A szakszervezetek felmérése szerint a státusztörvény elutasítottsága 98 százalékos.
Szerző(k): Koncsek RitaSzeptember közepe és vége közt 1207 pedagógus mondott fel: ezzel együtt a nyár óta már 2471-nél járhat azoknak a pedagógusoknak a száma, akik távoztak eddig tanári állásukból.
Szerző(k): EconomxAz OECD-országok közül Magyarországnál csak Szlovákiában keresnek kevesebbet a pályakezdő pedagógusok. A státusztörvény alapján beígért béremelés sem javított túl sokat a tanárok anyagi helyzetén, ezért többek között felszolgálással, korrepetálással, mosogatással, plazmaadással és műkörmözéssel tesznek szert plusz bevételre a magyar pedagógusok.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA státusztörvény valódi vesztesei a gyerekek, ez derül ki a Pulzus Kutató és Szülői Hang közös reprezentatív felméréséből. A tanárhiánnyal a válaszadók háromnegyede szembesült és nagy problémának látja, a törvény főbb elemeit a többség elutasítja, valamint úgy vélik, hogy a tanárok béremelését nem uniós forrásokhoz kellene kötnie a kormánynak.
Szerző(k): Koncsek RitaHarminc évnyi pedagógusi szolgálat után adta be a felmondását az a vidéken tanító pedagógus, akinek a státusztörvénnyel bruttó 21 forinttal nőtt a fizetése.
Szerző(k): EconomxTöbb hónapos várakozás az egészségügyben, alacsony fizetések, pályát elhagyó tanárok, egyre csak terjeszkedő akkumulátorgyárak, a jogállamiság lerombolása – ezek a problémák álltak a péntekre meghirdetett demokrácia napi tüntetés fókuszában.
Szerző(k): Horváth TiborAz összes nemzetgazdasági ágban csökkent a betöltetlen álláshelyek száma, kivéve az oktatást. Utóbbiban közel 8 ezer dolgozó hiányzik a rendszerből.
Szerző(k): EconomxNem jó, hogy nem javult a pedagógusok társadalmi presztízse, mondta egy lapinterjúban Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a státusztörvénnyel kapcsolatban. Hozzátette: idén még nem lesz anyagi vonzata a teljesítményértékeléseknek, és ha kell változtatnak is.
Szerző(k): EconomxA Belügyiminisztérium szerint rendben elindult a 2023-as 2024-es tanév, a szülők arról számolnak be, hogy pedagógushiány van és ideiglenes órarendekkel indul a tanév, van ahol konténerteremben zajlik az oktatás.
Szerző(k): Economx