BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Majdnem 2500 pedagógus mondhatott fel a nyár közepe óta

Szeptember közepe és vége közt 1207 pedagógus mondott fel: ezzel együtt a nyár óta már 2471-nél járhat azoknak a pedagógusoknak a száma, akik távoztak eddig tanári állásukból.

2023. november 7. kedd, 15:02

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) még a nyáron élt a közérdekű adatigénylés eszközével, hogy megtudja a tankerületektől: a pedagógusok közül hányan adták be a felmondásukat 2023. július 15. és augusztus 1. között, feltehetően a státusztörvény miatt.

A PDSZ most közölte: a nyár óta azonban már 2471-nél járhat azoknak a tanároknak a létszáma, akik otthagyták az állásukat. Ez abból jött ki, amit a hatvan tankerületi központ megadott, illetve amit Rétvári Bence köznevelésért felelős államtitkár nyilatkozott a szeptemberi felmondásokról. Utóbbiak azok, akiknek a munkaviszonya október 31-én megszűnt.

Ugyanakkor egy tankerületi központ, a Külső-Pesti Tankerületi Központ azóta sem válaszolt, ezért a távozó pedagógusok létszáma vélhetően még az említettnél is magasabb.

Tornatanár tanítja a fizikát

Hamis adatok szerepelhetnek a KRÉTA rendszerben egy szigetszentmiklósi iskolában – tudta meg az RTL Klub. A Híradónak egy, az iskolában dolgozó pedagógus beszélt arról, hogy az intézményben akkora a tanárhiány, hogy például a tornatanár tartja a fizikaórát vagy épp az énektanár a magyart.

Mindeközben a Kardos István Általános Iskola és Gimnáziumba járó egyik diák édesapja arról panaszkodott, hogy gyermekének egyelőre alig vannak jegyei, ami szintén a tanárhiány jele.

Már az előző tanév végén is sokan hiányoztak a szigetszentmiklósi iskolából: fizika, matematika, angol, kémia és biológia szakos tanárt is kerestek.

A helyzet azóta tovább romlott. Az iskola egyik tanára szerint a felmondási hullám a státusztörvény megszavazása után gyorsult fel. A legtöbb üres álláshelyre nyugdíjas vagy részmunkaidőben dolgozó tanárok érkeztek. Ám így is adódnak betöltetlen helyek. Ezt a dolgozók egymás között osztották el, emiatt sokan túlóráznak.

A Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ azzal védekezett a Híradónak, hogy a szóban forgó iskola túlórával és új kollégák felvételével biztosítja az iskolában a tanári feladatok ellátását, így minden feladatot ellátnak.

Van olyan pedagógus, aki a megélhetésért műkörmözik
Az OECD-országok közül Magyarországnál csak Szlovákiában keresnek kevesebbet a pályakezdő pedagógusok. A státusztörvény alapján beígért béremelés sem javított túl sokat a tanárok anyagi helyzetén, ezért többek között felszolgálással, korrepetálással, mosogatással, plazmaadással és műkörmözéssel tesznek szert plusz bevételre a magyar pedagógusok. Bővebben --->
Economx
Economx

Ez is érdekelhet