A harmadik negyedév végig több mint százezer ingatlan adás-vétele történt meg a piacon, ezen belül szeptemberben 9200 ingatlan cserélt gazdát, ami mintegy 6 százalékkal kevesebb az augusztusinál - közölte a Duna House; a társaság az év végig 120-130 ezer tranzakcióra számít országosan, míg az elmúlt évben 152 ezer ingatlant adtak el Magyarországon.
Szerző(k): Szabó DánielA német Bundesbank elnöke, Joachim Nagel jövőre is magas, hét százalék feletti inflációra számít Németországban.
Szerző(k): Szabó DánielA várt 8,1 százaléknál ugyan magasabb, 8,2 százalék volt a szeptemberi infláció az Egyesült Államokban, de ezzel együtt is ez volt hét hónapja a legalacsonyabb drágulási ütem a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, az U.S. Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
Szerző(k): Szabó DánielÁt kellett írni a korábbi román gazdasági növekedésre vonatkozó adatokat. A második negyedévben 5 százalékos volt a plusz.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz Európai Unió országaiban, akik gyorsan eljutnak egy-egy fekvőbetegellátó-intézménybe, azok többnyire városokban élnek, a lista végén 89 olyan régió szerepel, amelyekben a lakosság több mint 50 százalékának 30 percnél hosszabb időbe telik a kórházba jutás, és ezek között Magyarország is szerepel.
Szerző(k): Koncsek RitaA magyarok több mint egyötöde már kitöltötte a népszámlálási kérdőívet szombat délutánig. Online formában ezt október 16-áig lehet megtenni.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonEgyelőre nem kapkodnak a Magyarország által új bevándorlási módként bevezetett „fehér kártyák” után. Alig pár száz darabot igényeltek külföldiek, köztük amerikaiak, törökök, oroszok és ukránok.
Szerző(k): Szabó DánielBár Jugoszlávia évtizedekkel ezelőtt megszűnt, még mindig vannak jugoszlávok, akik minden népszámlálást felhasználnak arra, hogy világossá tegyék: nem lehet őket a panoptikumba tenni.
Szerző(k): Komócsin Sándor