A Trojena nevű szaúdi síközpont a tervek szerint évente három hónapig áll a síelők rendelkezésére, míg az év további szakaszában vízi sportokkal várja a turistákat, valamint lehetőséget biztosít a hegyi kerékpározásra is.
Szerző(k): Hercsel AdélMár a lakosság csaknem fele szerint rossz ötlet megrendezni a jövő nyári játékokat.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz árak emelkedése és a klímaváltozás jelenségei miatt idén – a német és svájci turistákhoz képes – kevesebb osztrák tervez síelős vakációt Ausztria hegyvidékein. A piackutatók szerint ezzel együtt majdnem olyan jó szezonra számíthat az alpesi ország, mint a járvány előtt.
Szerző(k): Thurzó KatalinÁtlagosan több mint 300 milliós profittal hozták le 2021-et az NB I-ben – akkor – szereplő magyar futballklubok. Az MLSZ tanulmányából az is kiderül, hogy egyre kevesebb magyar szerepel a honi első osztályban, kevés az U21-es hazai játékos, és a stadionok kihasználtsága is hagy némi kívánnivalót maga után, főleg úgy, hogy szinte mindenhol új stadionokban fogadhatják aktuális ellenfeleiket a csapatok.
Szerző(k): Károly GáborPutyin önkényesen fennhatósága alá vont több ukrán sportszervezetet is, mire a NOB ideiglenesen kihajította az oroszokat az olimpiai bizottságból.
Szerző(k): EconomxMagic Johnsont, a legendás amerikai kosárlabdázót is dollármilliárdossá „nyilvánította” a Forbes, ezzel ő lett a negyedik sportoló, akinek vagyona elérte a lélektani határt.
Szerző(k): Károly GáborA gőzerővel készülő sportakadémia innovatív újdonsága jelentősen javítja majd az ott edző versenyzők teljesítményét.
Szerző(k): Sánta AndrásÉrdemes lépnie annak, aki téli sportüdülést tervez Ausztriában, mivel gyors ütemben telítődnek a szállodák a magyarok körében is népszerű síparadicsomokban.
Szerző(k): Thurzó KatalinIskolákkal, sportpályákkal, sportcsarnokokkal, uszodával, 300 férőhelyes parkolóval, 13 hektáros területen épül a Dunakeszi Diáknegyed.
Szerző(k): Sánta András