A Dunakeszi Diáknegyed fejlesztését az ország eddigi legnagyobb középiskolai beruházásaként emlegetik. A terveket 2020 májusában mutatták be, az építkezéssel kapcsolatban 2022 januárjában született kormánydöntés, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2024 szeptemberében indul el benne az oktatás – írta az Index.
A kivitelező beszámolója szerint a Dunakeszi északi határán 13 hektáron épülő diáknegyed létesítményeinek többsége már 70-90 százalékos készültségi fokon áll – közölte minap az Építészfórum.
A projekt részeként a következő új épületeket hozzák létre:
- IV. Béla Király Gimnázium (20 tanterem),
- VSZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola (26 tanterem),
- az oktatási intézményekhez kapcsolódó, azokból megközelíthető, összesen 2500 négyzetméter alapterületű két tornacsarnok,
- 1500 adagos konyha és étkező,
- közel ötezer négyzetméter alapterületű, úszóversenyek és vízilabda-mérkőzések megtartására is alkalmas uszodakomplexum.
Kialakítanak továbbá két szabadtéri sportpályát futókörrel, belső udvarokat és zöld pihenőszigeteket a diákok és a dolgozók számára.
A fejlesztéshez kapcsolódóan belső úthálózat, 300 férőhelyes parkoló, bekötő út és buszmegálló is készül, az uszoda előtti közpark, az iskola körüli területek pedig nyilvánosan látogathatók lesznek.
Néhány napja a WHB Group a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a vártnál jobb ütemben zajlik a kivitelezés.
Korábban az átadás céldátumaként 2024 júniusát jelölték meg, és a gimnáziumi tanév kezdeteként is a 2024/2025-ös tanévre tervezett indulással számolnak.
A Dunakeszi Post információi szerint a beruházás teljes egészében központi állami támogatásból valósul meg, tekintettel arra, hogy az Európai Unió nem ad hozzá forrást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Budapest a csőd szélére került, Tarlós István meg is nevezte a felelőst

Európa visszafojtott lélegzettel várja, melyik irányba fordulnak a lengyelek

Egyre nagyobb a gond Hévízen – a megoldás pedig nem nagyon érkezik

Ennyi volt: már ezt is tilos a bőröndbe tenni a repülőn

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Új célcsoport jelent kihívást a Balatonnál, nem győzik őket kiszolgálni
Valami nagyon nincs rendben Elon Muskkal – de senki sem meri kimondani, mi az

Így mentené meg Parajdot az új román elnök

Egy doboz cigaretta hozta el az első magyar bankkártyát
