Sukorón 2020 decemberében kezdte meg működését Magyarország első, államilag támogatott kajak-kenu akadémiája, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia (KKNKKA). A névadó és az akadémia elnöke Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok és harmincegyszeres világbajnok kajakozó, új rendszereken nyugvó, világviszonylatban is egyedülálló sportakadémiát álmodott meg, amely hosszú távon kiemelkedő utánpótlás-műhelye lehet Magyarország legsikeresebb olimpiai sportágának, a kajak-kenunak.

A Velencei-tó partján most tovább épülő KKNKKA Magyarország első olyan akadémiája, amely egy egyéni sportág szolgálatában áll. 

Vízi bázis a versenysportnak és az oktatásnak

A 2024 nyarán átadni tervezett új, 97 ezer négyzetméteren elterülő gigantikus létesítmény a tervek szerint egyrészt kiszolgálja majd a versenysportot, másrészt a térség iskoláinak is központi sporthelyszíne lesz, továbbá egyik bázisa lehet a válogatott keretek felkészülésének.

 

A komplexumot az uniós közbeszerzési értesítő adatai szerint nettó 43 milliárd 415 millió forintért építheti fel a biatorbágyi West Hungária Bau Kft. A cég a minap közösségi oldalán adott tájékoztatást arról, hogy 2023 februárjában kötött szerződést egy speciális, a kiemelkedő sporteredmények eléréséhez segítséget nyújtó, magaslati levegőt szimuláló gépészeti berendezés telepítésére a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémián.

A berendezés a tervek szerint kiemelkedő lehetőséget biztosít a jövő sportnemzedékének a teljesítmény növelésére, regenerációra, ugyanis a magaslati levegős edzés javítja a fizikai teljesítményt azáltal, hogy fokozza az izomműködést és fokozza a szervezet oxigénszállítását és -felvételét. 

Magaslati levegő a kiemelkedő teljesítményért

Azáltal, hogy a sportolók magaslati levegős szobákban éjszakáznak, illetve hetente 2-3 alkalommal edzenek hegyi magasságokat szimuláló körülmények között, jelentősen növelhetik a teljesítményüket.

A szimulált magaslati edzés

A Simulated Altitude Training koncepciót 1995-ben fejlesztette ki és szabadalmaztatta a Hypoxico Inc. New Yorkban. Azóta számos olimpiai szervezet, sport- és futballklub, valamint magán fitneszklub alkalmazta ezt a fejlett edzési koncepciót, és telepített ilyen rendszereket sportolóik számára.

A Hypoxico Group és a West Hungária Bau Kft. együttműködésében a Kovács Katalin Kajak Kenu Akadémián

nyolc darab 2 fős lakóegységet és egy darab 16 fős edzőtermet alakítanak ki, amelyeket szabályozott magaslati körülményeket szimuláló levegővel lát majd el a rendszer.

A készülék 2500 l/perc mennyiségű magaslati levegőt fog termelni 15 százalékos O2 szinttel, így minden szoba éjszakánként legalább 300 l/perc friss és steril hypoxiás levegőt kap, amely elegendő és kényelmes légkört biztosít két pihenő sportoló számára szobánkként. Emellett a szobák magaslati levegővel való ellátottsága az edzéstervnek megfelelően külön-külön is szabályozható lesz egy központi digitális irányító rendszer beiktatásával, a sportdiagnosztikai edzőteremben pedig a magaslati levegő körülményei között végezhető a terheléses edzés és mérés a sporttevékenység közben. 

A sportakadémia névadója, Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó egy korábbi rendezvényen azt mondta, hogy az ő idejében még nem volt ennyire előtérben a sporttudomány, a sportdiagnosztika, mint manapság, így biztosan az ő pályafutásához is hozzá tudott volna tenni egy ilyen háttér. 

A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia sukorói komplexumának tervezett átadási időpontja: 2024 nyara.