Az elmúlt három hónapban duplázódott a 4iG-részvények értéke, csak szerdán 12 százalékos volt az emelkedés, ezzel együtt a főtulajdonos Jászai Gellért vagyona is nagyot nőtt, amivel már befér az első tízbe a leggazdagabb magyarok listáján.
Szerző(k): Sárosi ViktorMindenkori csúcsra futott a 4iG részvények árfolyama szerdán, miután megjelent egy poszt, hogy folytatódtak az egyeztetések a magyar cég és a SpaceX között.
Szerző(k): S. V.A világ leggazdagabb embere immár nemcsak iparágakat formál át, hanem egyre nagyobb hatással van az amerikai kormányzat működésére is. Gladden J. Pappin, a Magyar Külügyi Intézet igazgatóságának elnöke az Economx-nak adott interjúban többek között arról beszélt, hogyan válhatott Musk egyfajta belső tanácsadóvá, milyen szerepe van a szabályozások újragondolásában, és milyen hatással lehet mindez a globális gazdasági és politikai erőviszonyokra. Az interjúban szó esik arról is, hogy a technológiai óriások hogyan próbálják újrapozicionálni magukat a politikai térben, illetve hogy a Republikánus Párt képes lehet-e hosszú távon is fenntartani azt a koalíciót, amely nagy győzelmet hozott a számára a 2024-es választásokon.
Szerző(k): Vermes ÁdámEurópai Űrpajzsot szorgalmaz az európai védelmi- és űrkutatási biztos, aki szerint nem szabad hagyni, hogy Oroszország és Kína meghódítsa a teret. Az EU jelenleg körülbelül évi 2 milliárd eurót költ űrprogramokra.
Szerző(k): L. K.Minden egy helyen, amit feltétlenül tudni kell az Amazon-király, a Tesla-vezér és a Facebook-alapító szerepéről, különösen a frissen beiktatott amerikai elnökkel kiépített viszonyuk fényében. Jeff Bezos, Elon Musk és Mark Zuckerberg a pénzüket, a bizalmukat és minden reményüket az újra megválasztott Trumpba helyezték.
Szerző(k): Sándor ZoltánA SpaceX amerikai vállalat Starship űrhajója nyolc perccel a kilövés után megsemmisült. A baleset következtében a Mexikói-öböl felett közlekedő repülőjáratok is kénytelenek voltak módosítani a menetrendjüket.
Szerző(k): Gulyás ÁbelÚgy tűnik, szűk már a Föld a világ két multimilliárdosának és a világűrben igyekeznek bebizonyítani: melyikük a jobb. A Blue Origin rakétájának kilövésével az Amazon tulajdonosa versenyre hívta a Tesla vezérét.
Szerző(k): G. É.Történelmi bejelentés, magyar fejlesztés keresi vizet a Hold felszínén márciusban. A budapesti székhelyű Puli Space az első olyan magánvállalkozás, amellyel mélyűri kutatási szerződést kötött egy űrügynökség. Sok pénzről van szó, de óriási lehetőségek előtt nyitja meg a kapukat magyar vízszimatoló.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba