Magyarország Európában az első, a világon pedig a harmadik a szájüregi daganatok gyakoriságát tekintve, évente kétszer annyian halnak meg ebben itthon, mint autóbalesetben, miközben gyakori ön- és rendszeres fogorvosi szűrővizsgálattal, időben felismerve, a betegség gyógyítható - hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Mayo Clinic kutatása szerint az mRNS-terápia alkalmazása javítja az immunterápiájára adott választ azoknál a rákos betegeknél, akik nem reagáltak a kezelésre. Új szekvenálási technológiát alkalmaztak, amely lehetővé teszi a primer immunsejtek mRNS-alapú megváltoztatását. Rengeteg daganatos beteg kezelése válhat így hatékonyabbá.
Szerző(k): Szabó DánielMintegy 87 százalékkal csökkenti a nők körében a méhnyakrákos megbetegedések arányát az első generációs HPV-vakcina - derült ki egy friss brit kutatásból.
Szerző(k): Tér DiánaA londoni Institute of Cancer Research (ICR) és a Royal Marsden NHS Foundation kutatói egy gyógyszerkombinációval teljesen el tudtak tüntetni nyaki ráktumorokat. A kezelés hatékony lehet vese-, bőr- és bélrákos betegek esetében is. Ez kiegészítheti az új, a koronavírus-oltásokból ismert mRNA-vakcinás kezelési módokat is, amelyek szintén hatékony eszköznek tűnnek a tumoros megbetegedéseknél.
Szerző(k): Szabó DánielKiugróan rossz eredménnyel szerepel Magyarország a rákhalálozást többféle listába gyűjtő uniós statisztikai évkönyvben. Régiós összehasonlításban kiderül, hogy az összes vizsgált (több száz) NUTS2 régió közül Közép-Dunántúlon a legmagasabb a halálozási ráta: 364 fő volt 100 ezer lakosra vetítve - idézi az Eurostat tegnap megjelent regionális évkönyvének adatait a Portfolio.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt évtizedben a tudósok a rák elleni küzdelem egyik módjaként kutatták a különböző vakcinák alkalmazhatóságát. Ezeket a kísérleti rák elleni vakcinákat úgy tervezték, hogy a daganatban található rákos fehérjék specifikus részeit célozták, hogy a szervezet saját immunrendszerét a daganat elpusztítására ösztönözzék. A Karikó Katalin által is fejlesztett mRNS-technológia egyik jövőbeni felhasználási területe is ez lehet. Most a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói több olyan proteint is azonosítottak, amelyekre vakcinákat lehet fejleszteni. Ez áttörés lehet a rákgyógyításban.
Szerző(k): Szabó DánielA 7. osztályos, 12 évnél idősebb fiúk és lányok szülei szeptember 13-ig ingyenesen igényelhetik a védőoltást az iskolákban. A HPV évente körülbelül 3000 daganatos megbetegedésért felel.
Szerző(k): Rácz GergőAz Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca közös vakcinája mögött álló tudósok a covid-19 elleni oltás technológiáját használják egy rák elleni készítmény kifejlesztéséhez. Az állatkísérletek ígéretesek - írja a Bloomberg.
Szerző(k): Szász Péter