A spanyol parlament csütörtökön nagy többséggel jóváhagyta a kormánynak a bankszektor átalakítására vonatkozó reformjavaslatait. Ezek között szerepel egyebek mellett a bankvezetők fizetésének maximálása.
Szerző(k): MTI-EcoA monopolhelyzetben lévő állami szolgáltató ágazatok reformját ígérte, valamint a magántőke nagyobb bevonását szorgalmazta a kínai kormányfő a kínai állami hírügynökség jelentése szerint.
Szerző(k): MTI-EcoCsak rossz és rosszabb forgatókönyvek közül választhat a magyar kormány az IMF-EU megállapodással és az újabb megszorításokkal kapcsolatban.
Szerző(k): Domokos LászlóA szerkezeti reformok fontosságát hangsúlyozta Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere a Demokratikus Koalíció konferenciáján.
Szerző(k): NAPIA kiadások csökkentésére, illetve szerkezeti reformokra van szükség a nagy rendszerekben, \"és ez bizony fájni fog - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a szervezet konferenciáján.
Szerző(k): NAPIAngela Merkel német kancellár szerint az euróövezet kilenc tagországának leminősítésével előállt új helyzetben fel kell gyorsítani a reformokat, mindenekelőtt a költségvetési politika szorosabb összehangolását előirányzó új kormányközi szerződés megalkotását, és érdemes megfontolni az állampapír-vásárlásra vonatkozó szabályokat is.
Szerző(k): MTIÖt minisztert váltott le kormányában pénteken Noda Josihiko miniszterelnök, hogy könnyebben elfogadtassa a parlamentben az általános forgalmi adó emelését, és más, a költségvetési hiány csökkentéséhez szükséges intézkedéseket.
Szerző(k): InforádióAz adóbehajtás hatékonysága nem javult az elvárt mértékben és a privatizációs bevételek sem ömlenek az államkasszába. Márpedig valakinek fizetnie kell.
Szerző(k): MTI-Eco