Korrupt szemétládának nevezte a kormányfőt egy idős szavazó, egy nő pedig terroristának minősítette a külügyminisztert, ezért súlyos pénzbüntetést kell fizessenek – döntött a bíróság Németországban.
Szerző(k): Thurzó KatalinIsmét keresetlen szavakkal illette a politikusokat a Ryanair nyers stílusáról elhíresült vezére, aki ezúttal a németekről mondott kíméletlen ítéletet. Szakértőt kérdeztünk a milliárdos üzletember újabb kirohanásáról.
Szerző(k): Thurzó KatalinMagyar Péter a Tisza Párt október 23-i megemlékezését a budapesti Bem József térre hirdette meg, majd a vonulásos esemény végső helyszíne a Széna tér volt. A legnagyobb ellenzéki erő vezére azt is bejelentette, hogy mától hivatalosan is elindítják a jövő hazaszerető vezetőinek transzparens kiválasztását.
Szerző(k): H. A.Az LMP megerősítette az újabb kilépésről szóló információt, az érintett Csárdi Antal azonban majd csak hétfőn kommentálja az eseményt.
Szerző(k): L. K.Az KDNP-s országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 57 éves volt.
Szerző(k): L. K.A nyilvános adatok szerint a politikai pályát havi 51 millió forintnak megfelelő fizetéssel lehet kimaxolni.
Szerző(k): S. V.Újra felkerült Torgyán József volt kisgazda pártvezér és földművelésügyi miniszter egykori villája az egyik ingatlanhirdetési portálra.
Szerző(k): G. É.A szocialista és a volt jobbikos városvezető búcsút intett a közéletnek.
Szerző(k): T. E.