A szlovák kormány ügy döntött, hogy szakértői vizsgálatnak vetik alá a koronavírus-járvány ellen használt vakcinák összetételét, az eredmények elkészültéig pedig felfüggesztik a már megrendelt oltóanyagok behozatalát.
Szerző(k): Z. B.A Pfizer most eloszlatott 7 tévhitet a kullancsokról, amelyek a szóbeszédben már régóta elterjedtek.
Szerző(k): Z. B.Májkárosodást tapasztaltak az egyik betegnél, ezért a Pfizer leállította a kísérleti napi fogyókúrás tablettájának fejlesztését.
Szerző(k): Zádori BenceNekiment a GSK a Pfizernek, mert szerinte jóval később hozta nyilvánosságra a Covid-vakcináinak pozitív eredményeit, mint lehetett volna. A gyógyszergyártó úgy gondolja, emögött politikai szándék volt.
Szerző(k): L. K.Nagy felbolydulást okozott a madárinfluenzához köthető amerikai haláleset a vakcinagyártó-részvények piacán. Azonban a fellángolás egyelőre nem tudta megmenteni a Covid-korszak sztárbefektetéseit.
Szerző(k): EconomxA Pfizer vezérigazgatójával folytatott SMS-eiről kérdezték az Európai Bizottság elnökét.
Szerző(k): Gulyás ÁbelGyorsuló ütemben gyengült a forint a héten, a magyar gazdaság a harmadik negyedévben sem tudott talpra állni, közben a magyar tőzsdén mindezek hatásának nyoma sincs. Az Economx heti makrogazdasági-tőkepiaci összefoglalója.
Szerző(k): Sárosi ViktorA Pfizer megemeli az éves profit-előrejelzését, mert felülmúlja a Covid gyógyszerekkel kapcsolatos negyedéves becsléseit. A részvények árfolyama 3,2 százalékkal 29,81 dollárra emelkedett a nyitás előtti kereskedésben, miután a társaság a harmadik negyedéves becsléseket is felülmúlta.
Szerző(k): L. K.