Robert Fico miniszterelnök a döntés úgy nyilatkozott, hogy mivel olyan szakértői vizsgálat eredménye van a birtokukban, amely szerint az országban használt vakcinákban túlzott mennyiségben található DNS és más anyagok, a behozatal felfüggesztésére vonatkozó döntést tartja helyesnek.
Kamil Sasko egészségügyi minisztert azzal bízta meg a kormány szerdai ülésén, , hogy azonnali hatállyal rendelje meg a Covid-19-megbetegedés ellen Szlovákiában használt vakcinák összetételének - DNS és más anyagok jelenlétére vonatkozó - elemzését a Szlovák Tudományos Akadémiától (SAV).
Kapcsolódó
Emellett egy olyan szakértői véleményét kidolgozását is kérték, amely ezeknek az anyagoknak az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgálja.
A kormány döntésére a TASR szlovák hírügynökség írása szerint azután került sor, hogy a kabinet - Peter Kotlár személyében - még tavaly egy külön kormánymegbízottat nevezett ki a koronavírus-járvány időszakában, a betegség kezelésével összefüggésben hozott döntések utólagos vizsgálatára.
A kormánymegbízott az eddigi vizsgálati eredményekre hivatkozva korábban már a Pfizer és a Moderna mRNA alapú, a Covid-19 ellen használt oltóanyagai használatának azonnali leállítására szólított fel.
A döntés egyebek mellett arra a 300 ezer adag oltóanyagra vonatkozik, amelyeket még Ódor Lajos megbízott kormányfő kabinetje rendelt meg 2023-ban.
A kabinet döntése szerint Peter Kotlárnak június végéig a kormány elé kell terjesztenie összegző jelentését eddigi vizsgálatainak eredményeiről.
Nagyhatalom lehetünk tojás alapú vakcinagyártásban
Négy év alatt készült el az a komplex géprendszer, amely a gyógyszeriparban elvárt tisztaság mellett elemzi a vizsgálandó tojások felhasználhatóságát, felvágja és leszívja azokat és ellenőrzi is az anyagot. A prototípus géppel a tojás alapú vírusszaporítás legbonyolultabb és legidőigényesebb részét tudják automatizálni, ezzel felgyorsítva az ellenanyaggyártást.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol