A manhattani szövetségi ügyészség vizsgálatot indított a Pfizer ellen, miután a GSK azzal vádolta meg, hogy szándékosan halasztotta későbbre a Covid-19 vakcinájának hatékonyságát igazoló kedvező eredmények nyilvánosságra hozatalát, hogy ezzel befolyást gyakoroljon a 2020-as amerikai elnökválasztás kimenetelére – írja a Reuters a Wall Street Journal információi alapján.
A jelentés szerint a GSK korábbi vakcinafejlesztési vezetője, Philip Dormitzer beszélt a késésről, bár ő ezt vitatja. Szerinte a Pfizernél mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető legelső pillanatban megkapják az FDA sürgősségi felhasználási engedélyét. A vakcina fejlesztési ütemére vonatkozó megjegyzéseim bármilyen más értelmezése helytelen lenne – mondta a Reutersnek adott nyilatkozatában.
A Pfizer tisztviselőit még nem hallgatták meg az ügyben, a GSK nem volt hajlandó kommentálni a hírt, de a Pfizer és az Egyesült Államok manhattani ügyészsége sem reagált a Reuters megkeresésére.
Madárinfluenzába kapaszkodnak a vakcinagyártók
Nagy felbolydulást okozott a madárinfluenzához köthető amerikai haláleset a vakcinagyártó-részvények piacán. Azonban a fellángolás egyelőre nem tudta megmenteni a Covid-korszak sztárbefektetéseit. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek