oroszország

03.
15.
20:31
Moszkva kilép az Emberi Jogok Európai Egyezményéből

Moszkva kilép az Emberi Jogok Európai Egyezményéből

Oroszország kilép az Európa Tanácsból, a kontinens legfontosabb emberi jogi szervezetéből - közölte kedden az orosz külügyminisztérium. Az Európa Tanácsból való kilépéssel Oroszország felmondja a kontinens legfontosabb emberi jogi szerződését, az Emberi Jogok Európai Egyezményét is.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
15.
20:05
Kína az eddigieknél erőteljesebben hárította, hogy segítené Oroszországot a szankciók ellenében

Kína az eddigieknél erőteljesebben hárította, hogy segítené Oroszországot a szankciók ellenében

Kína külügyminisztere, Vang Ji azt nyilatkozta, hogy Peking el akarja kerülni, hogy az Egyesült Államok szankciókat alkalmazzon Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt Kínára. Ez a legegyértelműbb elutasítás, amit a kommunista állam megfogalmazott azzal kapcsolatban, hogy nem kíván segíteni Moszkvának. Azonban Peking fenntartja azt az álláspontját, hogy csak az ENSZ hozhat szankciókat egy ország ellen.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
15.
18:22

Az oroszok inkább kilépnek, minthogy kitegyék őket

Oroszország kilépett az Európa Tanácsból, az emberi jogokat felügyelő strasbourgi székhelyű szervezetből, megelőzve az ukrajnai inváziója miatti esetleges kizárását.Pjotr Tolsztoj, a tanács parlamenti közgyűlésében működő orosz delegáció vezetője a Telegram-csatornáján közölte, hogy átadta Szergej Lavrov külügyminiszter levelét, amelyben bejelentette Moszkva döntését.Az Európa Tanács február 25-én, egy nappal azután, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, felfüggesztette tagságát. Hétfőn Denisz Smihal ukrán miniszterelnök sürgette a tanácsot, hogy zárja ki Oroszországot.

Szerző(k): Sasvári Marcell
03.
15.
18:03
Totális káosz érte el a szállítmányozást, a fogyasztók fizetik meg a drágulást

Totális káosz érte el a szállítmányozást, a fogyasztók fizetik meg a drágulást

A már túlfeszített ellátási láncokra még nagyobb terhet ró Oroszország ukrajnai inváziója, az arra adott nyugati büntetőintézkedések és a koronavírus-járvány új fellángolása Kína egyik gyártási központjában. Az árak várhatóan jelentősen emelkednek majd, még nagyobb drágulást előidézve a fogyasztói áraknál. A világgazdaság is nehéz időszak elé néz, főleg ha Oroszország lefoglalásokba kezd a konténerpiacokon.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
15.
17:49
Szembeállítja egymással az orosz családok tagjait a háború

Szembeállítja egymással az orosz családok tagjait a háború

Az orosz családok tagjai közé éket ver a háború: az idősebbek elfogadják a hivatalos propagandát, amely szerint igazságos "katonai műveleteket" folytat az orosz hadsereg az ukránok hazájában, míg a fiatalabbak szerint borzalmas háborút indított az ország vezetése a testvérnép ellen.

Szerző(k): Komócsin Sándor
03.
15.
17:24
Aranyba menekülnek az oroszok az összeomló rubelből

Aranyba menekülnek az oroszok az összeomló rubelből

Az oroszok több aranyat vásárolnak megtakarításaik védelme érdekében, miután Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója a rubel összeomlását okozta, és új korlátozások nehezítették a devizavásárlást, illetve a pénz kivitelét az országból.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
15.
17:12
Lehet, hogy kamikazegondolkodás irányítja Putyint

Lehet, hogy kamikazegondolkodás irányítja Putyint

Riasztó képet fest a Vlagyimir Putyin államfő körüli szűkebb és tágabb elitről és az orosz társadalomról egy moszkvai tudósítóként tapasztalatokat szerzett brit újságíró-szakértő, aki könyvet irt Ukrajna és Oroszország kapcsolatáról. A volt KGB-sekből álló belső kör kész lehet kamikazeszellemben folytatni az Ukrajna ellen indított háborúját, ami ellen a tágabb elit és a nép akkor sem tehetne semmit, ha akarna.

Szerző(k): Komócsin Sándor
03.
15.
16:05
Gázellátás: Oroszország megtekerte a gázcsapot

Gázellátás: Oroszország megtekerte a gázcsapot

A Gazprom több földgázt exportált március első 15 napján, mint február és január azonos időszakában a FÁK-országokon kívüli piacokra.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
15.
15:48

Az oroszok föltekerték a gázcsapot

A Gazprom kedden azt közölte, hogy a Független Államok Közösségén (FÁK) országain kívüli gázexportja március első 15 napján 15,6 százalékkal volt nagyobb február és 39,9 százalékkal nagyobb január azonos időszakához képest.

Szerző(k): Sasvári Marcell