Egyelőre nem tudni, hogy az amerikai védőpajzsról mikor kezdődnek meg a tárgyalások Washingtonnal. A kormányzat szerint jelenleg stabil a forint, de mégis spekulációtól tartanak Budapesten.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMeglepő fordulatot hozott hajnalban a politikai fogadások piaca: a Polymarket előrejelző oldalon Orbán Viktor rövid időre maga mögé utasította Magyar Pétert. A grafikonok szinte percek alatt ugrottak meg, majd álltak vissza az eddigi erőviszonyokra – az elemzők szerint ilyen kilengés ritkán történik ok nélkül.
Szerző(k): S. Z.Mi lesz a magyar tanárokkal, ha a mesterséges intelligencia több kérdésre tud választ adni? A kormányzat szerint a társadalmi felzárkóztatás fontos eszköze lesz az MI, főleg ott, ahová nem jut jó tanár.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz Európai Unió (EU) vezetése gyorsított eljárásban, a „súlyos gazdasági nehézségekre” hivatkozva próbálja meghosszabbítani az Oroszországgal szembeni szankciókat, hogy elkerülje Magyarország vétóját. A döntésre még az EU-csúcs december 18-án kezdődő ülése előtt sor kerülhet.
Szerző(k): T. E.A Politico sorrendbe állította, hogy az idei évből kiindulva kik lesznek Európa legbefolyásosabb emberei 2026-ban, emellett pedig sajátos becenevet is adott a listára felkerülteknek. Ott van a névsorban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is, akit 'Fejfájás' becenévvel illettek. Meglepő szereplő is helyet kapott a felsorolásban.
Szerző(k): Z. B.A Roszatom vezérigazgatója meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Orbán Viktor miniszterelnököt a Paks II.-projekt első blokkjának alapozási ünnepségére, amelyet 2026 februárjára terveznek. Ez lenne az első alkalom, hogy Putyin nem Budapestre érkezne egy hivatalos magyarországi programra.
Szerző(k): EconomxMagyarország és az Egyesült Államok egyeztetéseket kezd egy újfajta pénzügyi együttműködésről, annak lehetséges formáiról, egy olyan mechanizmusról, ami pénzügyi védelmet jelenthet - szögezte le Szijjártó Péter, reagálva a Politicón megjelent Trump interjú tartalmára.
Szerző(k): Sárosi ViktorDonald Trump interjút adott a Politicónak, amelyben szóba került a Magyarországnak felajánlott pénzügyi védőpajzs is. Amire teljesen másképp emlékszik az amerikai elnök és Orbán Viktor.
Szerző(k): Sárosi Viktor