Az első fél évben csaknem 12 százalékkal csökkent az orosz olajexport - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKirobbanó formát mutattak a nagy tőzsdei cégek második negyedéves gyorsjelentései. A történelmi profitot hozó negyedév után hirtelen már megint olcsónak tűnnek a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb részvényei.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNagy erejű robbanás történt, és tűz ütött ki Azerbajdzsánban egy Kaszpi-tengeri gázmező közelében, egyes feltételezések szerint iszapvulkán törhetett ki - írja többek közöt a TASSZra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHárom jelentős akvizíción már túl van idén a Mol, de a egy nagy dobás még hátra lehet: cél a lengyel piac. A cégcsoport már régóta aspirál a lengyelországi belépésre - mondta Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztói szolgáltatások üzletágvezetője. Szóba került az OMV-től vásárolt 120 töltőállomás, hogy miért van szüksége a Molnak éttermekre, illetve az is, hogy állnak a nagyobb beruházásaik: az új székház, valamint a tiszaújvárosi poliolprojekt.
Szerző(k): EconomxJelentős metánszivárgást mutatnak azok a készült felvételek, melyeket egy nemzetközi éghajlatvédelmi szervezet készített néhány hete Magyarországon. A többségében a Mol telephelyeit szondázó adatgyűjtésről most elkészült jelentésből kiderül, hogy központi szellőző rendszeren keresztül, szelepek mellett szökik-szöktetik a légtérbe a széndioxidnál 84-szer erősebb üvegházhatású metánt.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA világ olajkereslete 2022 végére eléri a krízis előtti szintet a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken publikált legfrissebb prognózisa alapján - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMinek nevezhető másnak, mint "színe változásnak" az, amikor egy földgázra és kőolajra felépített vállalkozás úgy dönt: teljesen másként fogja fel eztán a világot. A héten a Shellt a hágai bíróság kötelezte erre, a francia Total magától lép az új útra.
Szerző(k): Szabó M. István2030-ig 45 százalékkal csökkentenie kell a szén-dioxid kibocsátását annak a Shellnek, amely jelenleg évente kilenc Hollandiányi károsanyag természetbe kerüléséért felelős. Az olajipari óriást civilek fektették ki a bíróságon.
Szerző(k): Szabó M. István