A pénteki nyugat-európai tőzsdéken a kereskedés várhatóan csendes lesz, fontos regionális makroadatok híján és viszonylag kevés vállalati eredményjelentéssel. A nap folyamán a francia munkanélküliségi adatok, valamint a Munich Re eredményei érdemelhetik ki a piac kitüntetett figyelmét.
Szerző(k): EconomxMinimális csökkenéssel indult a pesti tőzsdén a kereskedés, ahol ma megint a Telekom lehet a figyelem középpontjában.
Szerző(k): EconomxÓvatosak voltak tegnap a piacok, most is kisebb csökkenéssel indított a tőzsde.
Szerző(k): EconomxNyit a Gyopárosi strand, ahogy az ott élők rövidítve emlegetik. Márciusban alakult meg a Gyopárosért Alapítvány, amelynek önkéntesi dolgoztak ingyen, kisvállalkozók és nagyobb cégek is adtak anyagokat, alkatrészeket és szakképzett dolgozókat, a költségekre pedig pénzt adtak össze a támogató magánszemélyek, de szállodák, szálláshelyek is.
Szerző(k): EconomxIzrael közlekedési minisztere közölte, hogy az ország egy tervet dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy a légterét újra teljesen megnyissa. Becslések szerint 150 ezren várják, hogy végre hazatérhessenek.
Szerző(k): Zádori BenceIdén nyáron megnyitja új egységét a Cafe Frei, Bács-Kiskun vármegyében.
Szerző(k): Kiffer AnnaA nyáriasba hajló jó idő beköszöntével már most, a május elsejével kezdődő hosszú hétvégén beindul a hazai strandszezon.
Szerző(k): Sándor ZoltánFolyamatosan változnak a nyugat-európai tőzsdéken az indexek. Az arany, amely tegnap megint történelmi rekordot ért el, az éjszaka folyamán csökkent, az olaj ára pedig növekedett.
Szerző(k): Economx