A legegyszerűbb nyereményjáték a nem megfelelő tervezése, a feltételrendszerének óvatlan kialakítása következtében komoly gondot okozhat az adott cég vezetésének. Akár tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, sőt, akár a Btk.-ba ütköző, tiltott szerencsejáték tényállását is megvalósíthatják – mondta el a Napi.hu – nak az Ecovis Hungary Legal fogyasztóvédelmi szakértője.
Szerző(k): Drávucz PéterCsaknem 150 millió forintot hagyott ott egy tavalyi lottónyertes. Furcsamód nem egyedülálló eset, hogy valaki elfelejti felvenni a pénzét.
Szerző(k): Varga CsengeAz utóbbi években megnőtt a luxustermékek iránti kereslet, így nem véletlen, hogy a Louis Vuitton főtulajdonosa lett a világ jelenleg leggazdagabb embere. Ugyanakkor nem csak az ő cége szárnyalt a tőzsdén, bemutatjuk, kiknek megy még jól az iparágban.
Szerző(k): Fellegi TamásValóságos horrorrá vált a Nyerd meg az életed valóságshow-változatának felvétele: többen sírva távoztak, de akadt, akit hordágyon kellett elszállítani a forgatási helyszínről. Fagyási sérülésekre is sokan panaszkodtak.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA hatoslottón egymilliárdot meghaladó, az ötöslottón pedig majdnem kétmilliárd forintos főnyeremény várja a játékosokat. És ilyenkor az embernek bizony könnyen meglódulhat a fantáziája.
Szerző(k): Sánta AndrásTíz hete nincs telitalálat: a hatoslottón egymilliárdot meghaladó, az ötöslottón pedig majdnem kétmilliárd forintos főnyeremény keresi Fortuna kegyeltjeit.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs630 millió forintot nyertek, de már eladták négy lakásukat, belvárosi üzletüket, balatoni nyaralójukat, most pedig a házukat árulják. Mégis boldogok.
Szerző(k): EconomxMagyar telitalálat született az Eurojackpoton, a játékos nyereménye mintegy bruttó 30 milliárd forint - közölte a Szerencsejáték Zrt. az MTI-vel szombaton. A nyertes az adók levonása után 25,5 milliárd forintot tesz zsebre.
Szerző(k): Németh Tamás