Egértetem a pult mögött, penészes paradicsom a fesztiválon – az NKFH egész évben védi a fogyasztókat
A fogyasztók alapvető elvárása, hogy az éttermekben vagy fesztiválokon vásárolt ételek biztonságos körülmények között készüljenek el, és ne jelentsenek egészségügyi kockázatot – mondta az Ecomonxnak Dr. Német-Weingartner Lilla, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) elnöke. Az ellenőrzések során több helyen tapasztaltak súlyos hiányosságokat, de a cél nem pusztán a hibák feltárása volt, hanem iránymutatást is adni a jogkövető magatartásra. Az élelmiszer-biztonság mellett minden olyan területre ügyelnek, ahol a fogyasztók kapcsolatba kerülnek a vállalkozásokkal. Tavasszal a távol-keleti éttermekben, majd nagyobb bevásárlóközpontokban és piacokon ellenőriztek, majd nyáron a strandbüfékben, fagyizókban és fesztiválokon vizsgálódtak az ellenőrök.
Szerző(k): Gyöngyösi Balázs