Jelentősen nőtt a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 37 tagállamának gazdasági teljesítménye a harmadik negyedévben a második negyedévvel összevetve, amikor soha nem látott mértékű volt a visszaesés a koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések hatására - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielKomoly, 2,12 milliárd euró veszteségről jelenlett a harmadik negyedévről a BASF német vegyipari cég, miután egy éve még 911 millió euró nyereséggel zárt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz egy évvel korábbinak több mint a felére csökkent a Bank of America (BofA) profitja az idei második negyedévben elsősorban amiatt, hogy a koronavírus miatt várhatóan megugró csődök hatására növelte a rossz hitelekre félretett tartalék összegét - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaMeglepetést okozott az elemzőknek a Goldman Sachs befektetési bank szerdán közzétett második negyedéves gyorsjelentésével, a vártnál ugyanis jobb eredményt ért el befektetési banki tevékenységével, illetve kötvény- és részvénykereskedésével - írta az MTI a Reutersra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 265 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el az első negyedévben, 60 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaFolytatta az elmúlt évben megkezdett dinamikus növekedését a 4iG Nyrt. Az első negyedévben 8,6 milliárd forint IFRS szerint konszolidált nettó árbevételt ért el, 578 millió forint EBITDA és 311 millió forintos adózott eredmény mellett – derül ki a társaság tőzsdei gyorsjelentéséből. A menedzsment beszámolója szerint a sikeresen zárt negyedéveknek köszönhetően további jelentős tartalékokkal és fejlődési lehetőségekkel rendelkezik a vállalat.
Szerző(k): Domokos ErikaCsökkent a Panasonic japán elektronikai konszern árbevétele és nyeresége is a március 31-én véget ért 2020-as pénzügyi évben, egyedül az akkumulátorgyártás teljesített jól az elektromos autókat gyártó Tesla növekvő keresletének köszönhetően - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz Alteo-csoport konszolidált árbevétele 39 százalékkal 9,05 milliárd forintra, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 156 százalékkal 1,16 milliárd forintra nőtt az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel