Júliusig húzná az idei bértárgyalást a Dunaferr. A Vasas Szakszervezeti Szövetség az átgondolatlan leépítés leállítását követeli, és szerdára tüntetést szervez a budapesti orosz nagykövetség előtt.
Szerző(k): Domokos ErikaÁtlagosan bruttó 371 ezer forintot, a tavalyinál kicsit kevesebbet nyújtanak a munkavállalóiknak cafeteria juttatásként a cégek a Szent István Egyetem és a HR Kutató Központ által végzett friss kutatás szerint, amelyből az is kiderül, hogy elsősorban a nagyvállalatok adnak béren kívüli juttatást - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar munkavállalók állásukat biztosnak érzik, az újbóli elhelyezkedési esélyeiket pedig továbbra is optimistán ítélik meg; a megkérdezettek 72 százaléka minimum öt évre biztosnak látja a pozícióját a munkahelyén, és 76 százalékuk véli úgy, hogy a cég, amelynél dolgozik, öt év múlva is működni fog - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielCsehországban csak az elmúlt fél évben új állást választott a munkavállalók ötöde és még ennél is többen vannak, akik azt fontolgatják, hogy búcsút intenek jelenlegi munkaadójuknak.
Szerző(k): Barabás JúliaRugalmas munkát szeretnének a munkába visszatérő szülők, és a cégek is úgy látják, hogy ezzel lehet biztosítani a sikeres visszatérést - közölte kutatása alapján a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaCsehországban közel annyi digitális támogatást kapnak a munkavállalók a munkaadójuktól, mint a skandináv országokban, amivel Európa élvonalában vannak.
Szerző(k): Barabás JúliaJanuár 22-én az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) bértárgyaló delegációja átadta a munkáltató képviselői részére az elkövetkezendő évekre szóló bérkövetelését. Ennek alapján a munkavállalók minimum 60 ezer forintos alapbéremelést kérnek 2020-ra vonatkozóan.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLengyelország a munkavállalók paradicsomává válna, ha elfogadnák az OPZZ szakszervezet reformjavaslatait. A kormánynak egyelőre saját tervei vannak.
Szerző(k): Barabás Júlia