Ez volt az első olyan hónap, amikor 2023 februárja óta emelkedett az éves fogyasztói árindex.
Szerző(k): EconomxA nagy jegybankok nem tetszik az a hurráoptimizmus, ami év végére eluralkodott a befektetőkön. Szinte minden nap próbálják kijózanítani a piacot a várt kamat csökkentésekkel kapcsolatban.
Szerző(k): EconomxMiután Orbán Viktor megvétózta az Unió Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélycsomagját december 14-én, 26 EU-tagország kidolgozott egy 20 milliárd eurós alternatívát, amelyet már a magyar miniszterelnök se tudna megkerülni.
Szerző(k): Zádori BenceEddig jól sikerült a december a tőzsdéken, és amennyiben a historikus adatoknak hinni lehet, akkor az év hátralevő része is erős lehet. Most jöhet az igazi Mikulás-rally, akár Budapesten is.
Szerző(k): EconomxGondterhelten indult az év gazdasági szempontból, de a helyzet végül konszolidálódott. Ennek egyik legfőbb mutatója a forint árfolyama, amely teljesen stabil lett, és jó esély van rá, hogy jövőre sem tartogat nagy izgalmakat.
Szerző(k): Fellegi TamásAz erős amerikai gazdaság ugyan támogathatja a dollárt jövőre azonban a szakértők többsége arra számít az amerikai fizetőeszköz veszít majd árfolyamában a nagy devizákhoz képest. A gyengeséget inkább az év második felétől várják.
Szerző(k): EconomxRettenetesen belelkesedtek a befektetők a Fed enyhülő monetáris politikája láttán. Akkora a jókedv, amire tavaly év eleje óta nem volt példa - derült ki egy friss alapkezelői felmérésből.
Szerző(k): EconomxTöbb évtized defláció után új korszak köszönthet be Japánban, ha sikerül fenntartani egy pozitív ár-bér spirált és növekedési pályára állítani a gazdaságot. Az infláció, és ezzel párhuzamosan a kötvényhozamok emelkedése összességében pozitív lehet az elemzők többsége szerint a japán részvénypiac számára. A hosszú távú gazdasági és vállalatirányítási reformok eredményeképpen a tőzsdei cégek jövedelmezősége, és ezáltal a befektetői hozam is emelkedhet. Érdemes tehát a tekintetünket a Japánra vetni, mert nem kizárt, hogy új kihívója érkezik a nyugati piacoknak – véli cikkében Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója.
Szerző(k): EconomxMár az MNB keddi kamatdöntő ülésen is felmerült a nagyobb mérték, mostantól a beérkező adatok alapján döntenek. Az inflációcsökkenést illetően optimista a jegybank, növekedési várakozásait azonban mérsékelte. Az MNB keddi kamatcsökkentését követően gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
Szerző(k): Fellegi Tamás