Fedett, 15 ezer férőhelyes, nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas stadion épül Diósgyőrben – az erről szóló megállapodást ma írták alá a város, a klub, illetve a beruházást lebonyolító Nemzeti Sportközpontok képviselői. Az építkezés 2015 első felében kezdődhet.
Szerző(k): EconomxGépgyártó üzemet épített Miskolcon a német Gustav Wolf GmbH cégcsoport, a mintegy 140 millió forintos beruházást szerdán adták át a város mechatronikai ipari parkjában, a társaságnak ez már a második gyára itt. (MTI Fotó / Vajda János)
Szerző(k): MTI-EcoBiogázüzem épült Miskolcon, a 2,165 milliárd forintos beruházás 100 százalékos uniós és állami támogatással valósult meg.
Szerző(k): MTI-EcoMeglepő fordulat: nem a vereségtől, hanem a választási győzelemtől félnek jobban a miskolci szocialisták. Legalábbis komoly kételyek merültek föl a szimpatizánsokban az ország vezethetőségét, illetve a Fidesz esetleges veresége utáni közállapotokat illetően: többek szerint Orbánék az utcára küldik majd az embereket. Az MSZP-s jelölt csütörtöki fórumának vendége Debreczeni József volt, akinek nem sok megnyugtató válasza volt ezekre a felvetésekre. A hagyományosan baloldali Miskolcon járt az Index, ahol minden jelölt hisz a győzelemben.
Szerző(k): Index.huA PannErgy megkezdte Miskolcon a geotermikus projekt második fázisának kivitelezését - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
Szerző(k): MTIAz ország az elmúlt három-négy évben óriási utat tett meg, és ha ezt a következő években is megteheti, Miskolc újból a magyar gazdaság egyik fellegvára lesz - mondta Orbán Viktor a Miskolc Városi Televíziónak adott interjújában, szerdán.
Szerző(k): MTIMeg kell becsülni a barátokat, nincs sok belőlük - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a miskolci Takata-beruházás elindításnál.
Szerző(k): MTI-EcoMenetrendszerinti forgalomba állt hétfő délután Miskolcon a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. által gyártott első Skoda villamos, amelyet a későbbiekben még harminc követ.
Szerző(k): MTI