Jelentős változások lesznek a fővárosi tömegközlekedésben, ugyanis szombaton kezdődik a 3-as metró felújításának második üteme, amelynek keretében a déli szakaszt újítják fel a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között.
Szerző(k): Domokos ErikaA másfél évig tartó felújítás után szombaton elindul a metróközlekedés a 3-as metró Újpesttől a Lehel térig tartó szakaszán.
Szerző(k): Csernátony CsabaKörülbelül 23 milliárd forinttal lett drágább átadása óta a 4-es metró, amelyből csaknem 12,5 milliárdot kártérítésekre kellett kifizetni. Az alagútfúró konzorciumot a nyilvánosság kizárása mellett zajló eljárások egy részében Trócsányi László igazságügyi miniszter ügyvédi irodája képviseli - adta hírül a 24.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóMár időpontok és dátumok is szerepelnek abban a forgatókönyvben, amely abban az esetben lép életbe, ha a Metro áruházlánccal nincsen megállapodás – tudta meg az ATV Karsai Zoltántól, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnökétől.
Szerző(k): Szász PéterA Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete reagált a Metro hétfői bejelentésére a bérekkel kapcsolatban. Szerintük a nagykereskedelmi cég félrevezető kommunikációval próbálja befolyásolni a munkavállalókat.
Szerző(k): Szász PéterA Metro Nagykereskedelmi Kft. közel 20 százalékkal a szakmai bérminimum fölé emelte kezdőbéreit - jelentette be az üzletlánc.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz M3 metróvonal déli szakaszán elkezdődik a pótlóbuszok útvonalának kialakítása - adta hírül a Budapesti Közlekedési Zrt.
Szerző(k): Szász PéterA budapesti M3-as metró középső és déli szakaszán felmerülő póttervezésre írt ki nyílt közbeszerzést a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt., nettó 180 millió forintos keretösszeggel. A felhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh Géza