Nagy Márton már kedden belengette, mi várható, így nagy meglepetést nem okozott a KSH adatközlése, mely szerint minimálisan ugyan, de nőtt a magyar gazdaság.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz építési és közlekedési miniszter a Lázár Live első adásában jó szakembernek nevezte az MNB egykori elnökét, de nem gondolja, hogy Matolcsy György jó kezekre bízta a jegybank vagyonát.
Szerző(k): Gulyás ÁbelNem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács legutóbbi kamatdöntő ülésén. A kötelező tartalékrátát azonban 10-ről 8 százalékra mérsékelték. Az intézkedés – ahogy a jegybanki közlemény is megjegyzi – főként technikai jellegű és csekély befolyással bír a monetáris transzmisszióra.
Szerző(k): Horváth BalázsA Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot 6,5 százalékon, és a kamatfolyosó szélét sem módosította. A döntéshozók továbbra is óvatos monetáris politikát tartanak indokoltnak a tartós inflációs nyomás és a globális bizonytalanságok miatt. Őszig nem várható változás, a lazítás feltételei egyelőre nem adottak.
Szerző(k): Horváth BalázsA Központi Nyomozó Főügyészség továbbra is vizsgálja a Magyar Péterrel összekapcsolt bennfentes kereskedelem ügyét, pedig napra pontosan két esztendeje annak, hogy az érintett tranzakciók megtörténhettek. A jegybank esetében is volt olyan piacfelügyeleti eljárás, amely közel három évig tartott.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMiközben csökken a készpénzhasználat, látványosan nő az elektronikus tranzakciók száma – 2016 óta megnégyszereződött. A jegybank digitális céljai között szerepel, hogy 2030-ra a pénzforgalom kétharmada elektronikusan történjen. Negatív tendencia, hogy a lakosság 32 százaléka készpénzben (is) kapott fizetést a tavalyi évben. Az Economx kérdésére Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi infrastruktúráért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: a kárfelelősség kiterjesztéséről szóló jogszabálymódosításról már tárgyalnak a Nemzetgazdasági Minisztériummal, az új szabály januártól léphet hatályba.
Szerző(k): Horváth BalázsA jegybank csalásokra figyelmeztetett, és friss közleményében rögzítette, sem telefonon, sem elektronikus úton nem kér bizalmas bankszámla- vagy kártyaadatokat. Kifejtették, milyen jelek alapján lehet gyanakodni.
Szerző(k): S. Z.Tavaly december végétől szabályozza a kriptoeszközökről szóló rendelet (MiCA) az eszközalapú vagy elektronikuspénz-tokenektől eltérő egyéb kriptos tokeneket is. A rendelet alapelveiből leszűrhető – és e kriptoeszközök jellegéből is következik –, hogy ezek az eszközök kiemelten kockázatosak. Emiatt elengedhetetlen, hogy a befektetők körültekintően, alaposan tájékozódjanak, és megfontolt döntést hozzanak befektetéseik előtt.
Szerző(k): Economx