Piackutatásra, illetve bankkártyás visszaélések kivizsgálására hivatkozva próbálnak bizalmas adatokat kicsalni ügyfelektől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevében telefonáló csalók. Az MNB sem telefonon, sem elektronikus úton nem kér bizalmas bankszámla- vagy kártyaadatokat az ügyfelektől – hívta fel a figyelmet az MTI-nek küldött keddi közleményében a jegybank.
A tájékoztatás szerint az MNB ügyfélszolgálatához idén eddig 172 bejelentés érkezett a jegybank nevével történő visszaélésekről. A bejelentések közül 82 esetben számoltak be arról, hogy a hívók arra hivatkoztak: a fogyasztó számlájáról jogtalan tranzakciókat indítottak, és „adatellenőrzés” címén próbálták kicsalni a bankkártyaadatokat. Ezek birtokában a csalók jellemzően olyan Európán kívüli online áruházakban vásárolnak, ahol nincs szükség kétfaktoros ügyfél-azonosításra.
A csalók másik módszere az, hogy „piackutatásra” hivatkozva telefonálnak, és azt tudakolják, hallott-e az ügyfél banki csalásokról. A beszélgetés során fokozatosan nyerik el a hívott fél bizalmát, majd végül itt is banki adatokat kérnek tőle – írták.
A jegybank aláhúzta:
sem telefonon, sem elektronikus úton nem kér bizalmas bankszámla- vagy kártyaadatokat az ügyfelektől.
Azt javasolják, ilyen hívások esetén az érintettek tegyenek fel pontosító kérdéseket, szakítsák meg a kapcsolatot, és forduljanak az MNB ügyfélszolgálatához. Gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló sürgető vagy fenyegető hangnemet használ – tették hozzá.
Amennyiben egy ügyfél bizalmas adatokat adott meg, azonnal értesítse bankját és a rendőrséget – tanácsolták, megjegyezve, hogy ezekben az esetekben a jegybank minden esetben büntetőfeljelentést tesz.
Emlékeztetettek: az MNB – összhangban Varga Mihály jegybankelnök júniusi bejelentésével – öt intézkedéssel támogatja a pénzügyi visszaélések elleni kormányzati fellépést és emellett KiberPajzs néven közös edukációs és kommunikációs kampányt folytat.
Pofátlanul lehúzzák a csalók a gyanútlan embereket, ennek a szolgáltatónak a nevével élnek vissza
Újabb trükkel próbálnak adatokat és pénzt szerezni a csalók. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná