Bár már eltelt két év, továbbra sincs érdemi eredménye a Magyar Péterrel kapcsolatba hozott bennfentes kereskedelem gyanú miatt indított különböző eljárásoknak. Az évforduló kapcsán ugyanakkor az Economxot arról tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy
a sajtóban a Magyar Péterrel összekapcsolt ügyben eljárás van folyamatban, de további tájékoztatás az eljárás érdekeire figyelemmel jelenleg nem adható.
Egyébként az Országos Rendőr-főkapitányság sem árult el konkrétumokat, ehelyett a kérdéseinkkel a Központi Nyomozó Főügyészéghez irányítottak.
Még van idő?
Mindenesetre azt már korábban megtudtuk a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), hogy a jegybank piacfelügyeleti eljárást folytat annak kivizsgálására, hogy a vonatkozó uniós rendelet (MAR) szerinti tiltott bennfentes kereskedelemre vonatkozó rendelkezések sérültek-e a több személy által kötött egyes tőkepiaci tranzakciók kapcsán.
A tiltott bennfentes kereskedelem gyanújával érintett tranzakciók az OPUS 2023. július 21. napi részvényvisszavásárlási programjának közzétételét megelőző tőkepiaci magatartást érintik. Az MNB 2023. szeptember 28-án több személlyel, illetve 2024. november 28-án további több személlyel szemben hivatalból indította meg a piacfelügyeleti eljárást.
Azonban hiába a két jegybanki vizsgálat, amelyek között egyébként Magyar Péter megalakította a mozgalmát és a korábbi Fidesz-tag, Diákhitel Központ vezető ellenzéki pozícióban találta magát, az eljárásról az MNB nem közölt részleteket.
Hogy meddig tarthat egy lehetséges bennfentes kereskedelem kivizsgálása, arra nem kaptunk választ (nyilvánvaló módon sem a nyomozó hatóságokat, sem pedig a jegybankot nem sürgeti a közelgő 2026-os országgyűlési választások időpontja), az ugyanakkor jelzésértékű, hogy néhány nappal a tiltott bennfentes kereskedelem gyanújával érintett tranzakciók után, 2023. július 28-án számolt be arról az MNB, hogy 8 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a bennfentes kereskedelmet tiltó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt, ugyanis az érintett magánszemély pár nappal a bennfentes információ keletkezését és az arról való tudomásszerzését követően vásárolt a kibocsátó részvényeiből a Budapesti Értéktőzsdén – a gond csak az, hogy a bennfentes információ keletkezésének időpontja 2020 augusztus volt.
Tehát közel három évig tartott a jegybanki vizsgálat abban az ügyben.
A helyzet komoly, mert a bennfentes kereskedelem több mint egyszerű politikai vád: kő keményen szankcionálja a Büntető Törvénykönyv (Btk.), akár öt évet is kaphat az elkövető.
Hatszáz nap után feltűnt a Fideszben
Ahogy arról írtunk, a dátumokat figyelembe véve, minimum érdekes (hiszen a kérdéses időpontban még párttársak voltak), de a fideszes országgyűlési képviselő, Budai Gyula is érdeklődött a jegybank elnökénél többek között arról, hogy
- a Magyar Pétert érintő bennfentes kereskedelem ügye jelenleg milyen szakaszban tart, illetve meghallgatták-e már az ügyben érintett személyeket, különösképpen Vogel Evelint és Magyar Pétert?
- Amennyiben nem, ennek mi az oka?
- A hatósági eljárásban sor került-e kényszerintézkedésekre?
A jegybank azonban nem árulta el, hogy
a több mint másfél éves vizsgálódás még mennyi ideig fog tartani.
Virág Barnabás alelnök arról tájékoztatta Budai Gyulát, hogy amíg az érintett hatósági eljárások folyamatban vannak, addig azokról az MNB további részleteket nem közöl. Az eljárások lezárultát követően azok eredményéről az MNB tájékoztatni fogja a nyilvánosságot – tett rá ígéretet, majd hozzátette: az MNB meggyőződése szerint a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, pártállástól és pozíciótól függetlenül.
Az Index számolt be arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank, mivel törvényi kötelezettségét teljesítve folyamatosan elemzi és értékeli, hogy a tőkepiaci szereplők magatartása megfelel-e a vonatkozó hazai és uniós jogszabályoknak, több kérdést is intézett Magyar Péterhez, és mint írták,
a kérdésekhez csatolt tranzakciós listák – még a Tisza Párt elnöke számára is – egyértelműen alátámasztják azt, hogy a jegybank tudja, hogy mely tranzakcióival követhetett el bennfentes kereskedelmet.
Mi történt 2023. július 21-én?
Az Index fentebb hivatkozott cikkében arról ír, hogy Magyar Péter 2023-ban egy napon a tőzsdezárás előtti órákban minden birtokában lévő részvényt eladott, majd több tízmillió forint értékben vásárolt olyan részvényeket, amelyekről csak tőzsdezárás után derült ki hivatalosan, hogy egy visszavásárlási akciónak köszönhetően az értékük jelentősen megnő. A Magyar Nemzeti Bank szerint ez felveti a bennfentes kereskedelem gyanúját, és hivatalosan elindult a vizsgálat, amelynek részeként 24 kérdést küldött a jegybank Magyar Péternek.
Az irat pontosan dokumentált tranzakciókat tartalmaz, dátumokkal, megbízási számokkal, részletesen bemutatva, hogy a politikus mikor és milyen részvényeket vásárolt – külön kiemelve a 2023. július 21-i OPUS-részvényügyleteket. A jegybank munkatársai tételesen szembesítették a politikust a problémás tranzakciókkal, amelyeket korábban tagadott, és amelyek megalapozhatják a bennfentes kereskedelem gyanúját.
Például
2023. július 21-én 11 óra 16 perckor harminchét ezer darab részvényre adott be eladási megbízást,
és a tételes kimutatásban minden egyes júliusi tranzakciója nyomon követhető megbízási számra lebontva. Tehát az is, hogy később esetlegesen mennyit értékesített – annak ellenére, hogy ezt letagadta.
A jegybank első kérdése a következő volt:
kérem, nyilatkozzon arról, hogy 2023. július 21-én miért adott tőkepiaci megbízásokat OPUS-részvényre – itt a jegybank szakemberei még az ISIN-számot is feltüntetik –, illetve milyen információ, adat, elemzés alapján kereskedett aznap? Miből fedezte a tranzakciókat?
Három gyanús jel
Amennyiben a nyilvánosságra került információk valósak, az Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője szerint három ok miatt is nagyon gyanússá teszi azt, hogy itt valóban bennfentes kereskedésről van szó:
- A szűk körben ismert információ (részvény-visszavásárlási döntés) nagyon komoly árfelhajtó erővel bír. Amikor egy cég saját részvényeket vásárol vissza, az két okból is jókora árfolyam-emelkedést szokott okozni. Egyrészt maga a többletkereslet is hajtja felfelé az árakat, másrészt van egy lélektani hatás is, amelynek lényege, hogy a legtöbbet a cég vezetése tud a vállalat valós helyzetéről, így amennyiben szerintük érdemes vásárolni, akkor ezt mások is egyértelmű vételi jelnek tekintik.
- A hírek alapján a vásárlás pár órával az információ nyilvánosságra kerülése előtt történt, az eladás pedig rögtön a következő kereskedési napon. Ha ez így volt, az egyértelműen mutatja, hogy itt nem hosszú távú befektetésről volt szó, hanem rövid távú spekulációról, amit egy értelmes befektető akkor lép csak meg, ha van valamilyen olyan oka erre, ami a spekulációt logikussá teszi.
- Ráadásul a hírek szerint Magyar Péter a teljes portfolióját egyetlen papírba forgatta. Ilyet az óvatos befektetők nem igazán szoktak csinálni, a tőzsde egyik alapszabálya, hogy több befektetésben érdemes diverzifikáltan tartani a vagyonunkat. Az ilyen koncentrált lépés azt sugallja, hogy nagyon erős érvek szóltak az adott papír mellett, a hétfői eladás pedig azt mutatja, hogy ezek az érvek hétfőn már nem voltak érvényesek. Mivel a pénteki zárás és a hétfői nyitás között vált nyilvánossá a cég részvényvisszavásárlási szándéka, így egy felügyelet számára ez bőven teremthet elég alapot arra, hogy vizsgálatot indítson.
Szerinte ugyanakkor nagyon fontos megjegyezni, hogy
a jegybank ok nélkül nem kérhet be információkat magánszemélyek tőzsdei tranzakcióiról,
ám ha bennfentes kereskedés gyanúja áll fenn, akkor ezt köteles megtenni. Ugyanezt kell tennie akkor, ha egy adott befektetés árfolyamában vagy forgalmában gyanús folyamatokat tapasztal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat