Eddig több mint százezren szavaztak az első Budapesti Lakógyűlés nevű konzultáción, amelyben a Fővárosi Önkormányzat néhány fontosnak tartott ügyben kéri ki a budapestiek véleményét. Most ezt meghosszabbítják.
Szerző(k): EconomxNem ez az első alkalom, hogy a moszkvai francia nagykövetségre gyanús csomag érkezik a Krímből. A rejtélyes küldemény egyelőre, ha minden igaz, csontokkal lehetett tele.
Szerző(k): Hercsel AdélEgyetlen kollegiális vezető sem hosszabbította meg a Magyar Orvosi Kamarai tagságát, tájékoztatta Kincses Gyula, a MOK elnöke Jenezi Zoltánt országos kórházfőigazgatót egy levélben.
Szerző(k): EconomxA miniszterelnök a napokban levélben keres meg minden magyar nyugdíjast, és tájékoztatja őket arról, hogy februárban dupla nyugdíj érkezik – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott.
Szerző(k): EconomxA posta közölte, hogy ahol a települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, ott született megállapodás az újranyitásról.
Szerző(k): EconomxA VOSZ a kormánynak elküldött állásfoglalásában azt írta: januárban további egyeztetésre van szükség az egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításával kapcsolatban, mivel kevés volt az idő a véleményezésre, és komoly költségvetési problémákat is okozhat.
Szerző(k): Koncsek RitaA Magyar Posta elemi januártól a levélfeladás díjait. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a növekedés elmarad az inflációtól és régiós viszonylatban még mindig olcsónak számítanak.
Szerző(k): EconomxA Mol, mint nagykereskedő arról értesítette a független kutakat üzemeletetőket, hogy ideiglenesen nem tud üzemanyagot szállítani. Az intézkedés négyszáz benzinkutat, Magyarország töltőállomásainak 20 százalékát érinti. A Független Benzinkutak Szövetsége az intézkedés felülbírálatát kéri Hernádi Zsolt Mol-elnöktől, és kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a kormány módosítsa azt a szabályt, amely szerint az üzemanyagból kifogyó kutaknak üzemszünetet kell hirdetni, valamint azt is kéri, hogy gyorsítsák fel a független kutaknak járó támogatások kifizetését.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyedüli ajánlattevőként a finn Mailroom Solutions Oy szállíthat levélosztályozót a Magyar Postának, nettó 1 milliárd 31 millió forintért. A vásárlásra azért van szükség, mivel szükségessé vált a jelenlegi, tisztán manuális levélfeldolgozás kiváltása centralizált, nagy rugalmasságú, megbízhatóan működő, gépi támogatású manuális levélfeldolgozással.
Szerző(k): Németh Géza