Lantos Csaba energiaügyi miniszter egy előadás keretében Magyarország energiafüggőségének csökkentési lehetőségeiről beszélt, hangsúlyozva a megújulók szerepét.
Szerző(k): Fellegi TamásEgy hónappal ezelőtt az Európai Unió nyomására az Orbán-kabinet hét miniszterének is távoznia kellett a modellváltó alapítványokhoz került egyetemek kuratóriumaiból, ugyanakkor a megüresedett helyek többségére még mindig nem sikerült megtalálni a megfelelő személyt.
Szerző(k): Horváth TiborAz európai tőzsdei gázár sokat esett azóta, hogy tavaly hétszeresére emelték az átlagfogyasztás fölötti lakossági gázárat. Kérdés, hogy ez utóbbi mikor követheti a csökkenést, és hogy az átlagfogyasztás alatti igen olcsó ár meddig maradhat?
Szerző(k): Fellegi TamásA lakosság esetében az átlagfogyasztásig egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő rezsicsökkentett ára.
Szerző(k): Varga CsengeA kormány továbbra is az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentéssel védi a magyar családokat – közölte kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM), miután Lantos Csaba energiaügyi miniszter az önkormányzati szövetségekkel egyeztetett.
Szerző(k): EconomxA tavalyi év végén kinevezett energiaügyi miniszternek meggyőződése, hogy Magyarországnak sokkal beruházás-intenzívebb korszakba kell lépnie az energetikában is. Éppen ezért Lantos Csaba arra készül, hogy a következő hét évben az előző hét évhez képest ötszörösére növelik a megfelelő energiaellátáshoz szükséges infrastruktúra-beruházásokat.
Szerző(k): EconomxZajlanak a vezetőváltások a hazai energetikai szaktorban: ahogy a Paksi Atomerőmű, úgy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) is új igazgatókat kapott.
Szerző(k): Hercsel AdélÚj vezető került a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére: a kormány ezek szerint úgy gondolja, a nők is remekül érthetnek az energiaiparhoz.
Szerző(k): Hercsel Adél