A Miskolci Egyetem honlapján jelenleg is Varga Judit igazságügyi miniszter van feltüntetve az intézményt fenntartó alapítvány elnökeként, ahogy a Szegedi Tudományegyetem alapítványának kuratóriumi tagjainál sem törölték még Lantos Csaba energiaügyi miniszter nevét – szúrta ki a Népszava.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet (MATE) fenntartó alapítvány irányító testületéből Nagy István agrárminiszternek és Lázár János építési és közlekedési miniszternek is távoznia kellett, az ő nevük már nem szerepel a kuratóriumi tagok között. A MATE a lap megkeresésére annyit írt, hogy türelmet kérnek, az új tagok kinevezése még nem történt meg.
Az Óbudai Egyetemen Varga Mihály pénzügyminiszter helyett Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a kuratórium elnöke, új tagnak pedig Nagy Zoltánt, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettesét nevezték ki. A Gránit Bank egyébként Tiborcz István érdekeltségébe tartozik.
A Bizottság nyomására távoztak a kuratóriumokból a kormánypárti politikusok
A veszprémi Pannon Egyetem kuratóriumának élére Birkner Zoltánt nevezték ki Navracsics Tibor uniós forrásokért felelős miniszter távozása után, aki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke is. A kuratórium új tagokkal is bővült: az egyetem egyik oktatójával és a Pannon Egyetemért Alapítvány operatív igazgatójával, Bartus Péterrel, valamint Szabadics Zoltánnal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) igazgatóságának elnökével.
A minisztereknek és más magas rangú kormánytisztviselőknek azért kellett lemondaniuk egyetemi pozícióikról, mert az Európai Bizottság túlzónak tartotta a politikusok jelenlétét az egyetemek irányító testületeiben, ezért átmenetileg felfüggesztették az érintett intézmények részvételének finanszírozását a Horizont kutatási és az Erasmus oktatási csereprogramban.
Akadtak viszont olyanok is, akik kormányzati pozíciójukról mondtak le, hogy megtarthassák kuratóriumi tagságukat.
Így tett többek között:
- Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott;
- Guller Zoltán miniszteri biztos;
- Szili Katalin miniszterelnöki megbízott;
- továbbá Wáberer György kormánybiztos.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt