A februári szinthez képest az export kiigazított volumene 0,3 százalékkal mérséklődött, az importé pedig 2,1 százalékkal bővült a korábban mért megcsappanás után.
Szerző(k): S. Z.Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter két nappal ezelőtt még úgy látta, hogy növekedni fog a GDP, de ma kiderült, hogy csökkent. Az Economxnak nyilatkozó elemző szerint viszont idén még összejöhet a kormány várakozása, a bázishatás és az élénkülő kereskedelem miatt beindulhat a magyar gazdaság.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA forint euróval szembeni gyengülése és a növekvő előállítási költségek miatt 2025 márciusában az ipari termelői árak 7,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Szerző(k): T. E.A héten érkezik az első becslés az első negyedéves GDP-ről, emellett az ipari termelői árakról, a turizmusról és külkereskedelem helyzetéről is friss képet kaphatunk. Kedden a jegybank is döntést hoz a kamatokról. Múlt héten a munkanélküliségről közölt fontos adatokat a statisztikai hivatal. Heti makrogazdasági összefoglalónk.
Szerző(k): Vermes Ádám2025 márciusában a foglalkoztatottak száma 4,7 millió főre nőtt, miközben a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra mérséklődött. A munkakeresés átlagos időtartama viszont már meghaladja az egy évet.
Szerző(k): T. E.Most fordult elő először, hogy az árréstop okozta árcsökkenés mértéke kisebb lett az előző adatközléshez képest. De ennél is nagyobb kockázatot jelent június 1, amikor jöhet egy ársapkához hasonló visszapattanás.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaKutatók és politikusok is felülvizsgálnák a Központi Statisztikai Hivatal szegénységi mutatóit. Ha a kormánypártok képviselői támogatják, akkor az Országgyűlés nyilvánosságra hozza a számokat.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz Integritás Hatóság felmérése szerint magyar fiatalok többsége úgy véli, hogy a korrupció széleskörűen jelen van az országban, és komoly problémát jelent mind a közszolgáltatásokban, mind a politikai és üzleti életben.
Szerző(k): T. E.