Mintegy 3 százalékos növekedés révén 674 milliárd forintos árbevételt ért el a Coop Gazdasági Csoport tavaly. A koronavírus-járvány okozta jelentős bizonytalanságok ellenére tavaly az üzletlánc 6 százalékos növekedéssel 404 milliárd forintos forgalmat ért el a cégcsoporton belül. Eközben a tervezett jelentős mértékű üzletfejlesztések is megvalósultak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElvileg minden kész lenne, viszont most akkora a piaci zavar, hogy az veszélybe sodorná a Budapesti Értéktőzsde sikeres tőzsdéremenetelét. A tulajdonos jegybank egy éves halasztás mellett döntött.
Szerző(k): Rácz GergőA Masterplast Nyrt. a 2021. évi anyavállalati mérlege szerinti eredménytartalék terhére részvényenként bruttó 55 forint osztalék kifizetéséről határozott.
Szerző(k): Rácz GergőDöntöttek a vég részvényesei a vállalat közgyűlésén. Az igazgatóság 241,9 milliárd forintos osztalékfizetést javasolt.
Szerző(k): Rácz GergőA Graphisoft Park SE a 2021-es adózott eredménye terhére, a forgalomban lévő több mint 10,08 millió „A” sorozatú törzsrészvényei után részvényenként 43 eurócent osztalékot fizet, 30 kereskedési napon belül történik a kifizetés - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. idén majdnem 2 milliárd forintot fizet ki osztalékként a keddi közgyűlés döntése alapján - közölte a társaság az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényenként 18 forint, összesen 1,7 milliárd forint osztalékot fizet az adózott eredmény és részben az eredménytartalék terhére - közölte a vállalat a közgyűlésén született döntést a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
Szerző(k): Domokos ErikaA bankok eddig mindig az eszébe jutottak a kormánynak, ha kiigazításra volt szükség - mondta Csányi Sándor, az OTP első embere. Az üzbég üzlettel kapcsolatos legnagyobb kockázatot az ország Oroszországgal szembeni óriási kitettsége jelenti.
Szerző(k): Herman Bernadett