Az előző év végén jelentek meg először a kamatplafonos lakáshitelek, amelyeket az új év elején újabb kamatcsökkentés követte. A lakáscélú jelzáloghitelekre jelenleg 7,3 százalék a kamatplafon. Ez már az a szint, ahol a korábban magas kamat mellett felvett hiteleket érdemes lehet kiváltani, ha pedig több hitelt vonnánk össze egybe, akkor fontoljuk meg a személyi kölcsönt.
Szerző(k): Károly GáborHitelminősítéstől függően 200-400 bázisponttal alacsonyabb, bőven 10 százalék alatti kamaton kaphatnak új forinthitelt a vállalkozások annak köszönhetően, hogy a bankok vállalták: az új hitelek esetében 6 hónapig eltekintenek a kamatfelár felszámításától.
Szerző(k): Nagy László Nándor2023 első három negyedévében a támogatás nélküli lakáshitelekből vett föl a legtöbbet a lakosság, ráadásul nekik a csok sem kellett. A jegybanki adatokból kiderül, hogy vidéken nagyobb arányú az ingatlanok átlagos megterheltsége, mint a fővárosban és vonzáskörzetében.
Szerző(k): Horváth BalázsTöbb olyan mutató is csökkent az elmúlt időszakban, amely jelentősen befolyásolja a hazai hitelkamatokat. Közben az új THM-maximum és a kamatstop is érvénybe lépett. Érdemes elgondolkozni a hitelkiváltáson, mutatjuk miért.
Szerző(k): Horváth BalázsKiszámoltuk, mennyi hitelt tud felvenni a hatályos szabályok és jövedelme alapján. A minimálbérből nem lehet túl nagy összegű lakáskölcsönhöz jutni, önerő nélkül ingatlan vásárlásához egész biztos nem elegendő a maximum összeg.
Szerző(k): Horváth BalázsNagyon nem mindegy, hogy a házpárok melyik pénzintézetnél bonyolítják le a hiteligénylést.
Szerző(k): Vermes ÁdámAki még a kamatplafon bevezetése előtt kötött szerződést, az 20-30 ezer forinttal fizethet többet ugyanazért a lakáshitelért, mint aki kivárt és csak idén januárjában veszi fel a jelzálogkölcsönt.
Szerző(k): Vermes ÁdámMikróhullámú sütőtől az arany ékszerig minedent adtunk zálogba az elmúlt évtizedekben, de volt nercbunda, konyharuha is a BÁV zálogfiókjaiban az elmúlt évszázadok során. Most már pénzügyi partner lett.
Szerző(k): EconomxMiután Orbán Viktor megvétózta az Unió Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélycsomagját december 14-én, 26 EU-tagország kidolgozott egy 20 milliárd eurós alternatívát, amelyet már a magyar miniszterelnök se tudna megkerülni.
Szerző(k): Zádori Bence