Az árrésstop kivezetésének minimális esélye volt a választási kampány előtt, így az is valószínűtlen, hogy ez bekövetkezik a kampány hajrában. Az erre nyáron figyelmeztető közgazdász most azt is elárulta, hogy miért működik a szabályozás.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA Blochamps Capital korábbi prognózisa köszön vissza az MNB és a KSH friss adataiban: Magyarországon a vagyonkoncentráció kiugró mértékű. Karagich István, a privátbanki elemzőcég vezetője szerint a pénzügyi gyarapodás csak látszólag széles körű, a jegybanki adatok szerint a pénzügyi vagyon 72 százalékát itthon az emberek 10 százaléka birtokolja, miközben a lakosság fele összesen csupán 5 százalékos részesedéssel bír.
Szerző(k): Horváth BalázsA legfrissebb KSH-adatok szerint idén az első három negyedévben 7490 új lakás épült, 14 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma ellenben 37 százalékkal magasabb, mint 2024 azonos időszakában. A számoknak azonban jobb nem hinni, vagyis ne azt higgyük, amit látunk!
Szerző(k): Farkas TiborAz év első kilenc hónapjában 7490 lakás épült, ez 14 százalékos csökkenést jelent éves szinten. A lakásépítési kedv ugyanakkor erősödött, miután kilenc hónap alatt az egy évvel korábbinál 37 százalékkal több, összesen közel 20 ezer lakóingatlan kapott építési engedélyt a most megjelent hivatalos adatok szerint.
Szerző(k): Farkas Tibor2022 szeptemberében életbe lépett a vitatott szívhangrendelet, ami kötelezővé teszi az abortusz előtt a magzat szívhangjának meghallgatását. Több év távlatában az adatok nem mutatnak jelentős változást az abortuszok számában, miközben a rendelet női jogokat érintő kérdéseket vet fel.
Szerző(k): EconomxAz első három negyedévben 7490 új lakás épült, 14 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19 947 volt, 37 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Szerző(k): Farkas TiborAz elmúlt évtizedben folyamatosan emelkedett a magyar háztartások jövedelme, de a növekedésből nem mindenki részesült egyformán. A KSH adatai szerint a fiatalok, a gyermekes családok és a kevésbé képzettek továbbra is jóval az országos átlag alatt élnek. Ráadásul még mindig rengeteg olyan állampolgár van, aki nem tud elmenni nyaralni vagy nem tudja kifizetni a váratlan kiadásait.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaÚjabb front nyílt Lázár János ellen: Vitézy Dávid szerint a miniszter hamis statisztikákkal próbálja sikeresnek mutatni a MÁV-ot, miközben az utasok valójában zsúfolt vonatokon utaznak.
Szerző(k): K. P.