kina

07.
22.
16:33
Kiszámolták, hány érmet várhatunk az olimpián

Kiszámolták, hány érmet várhatunk az olimpián

A statisztikákkal foglalkozó cég azt is elmondta, hogy mely három nemzet esélyes az éremtáblázat dobogós helyeire.

Szerző(k): K. O.
07.
21.
13:26
Trump ünnepelhetett, az euróövezet azonban bukhat azon, ha újra ő lesz az amerikai elnök

Trump ünnepelhetett, az euróövezet azonban bukhat azon, ha újra ő lesz az amerikai elnök

Ursula von der Leyen újrázni tudott, megkapta az ahhoz szükséges támogatást, hogy ő maradjon az Európai Bizottság elnöke. A brit Munkáspárt immár kormányzati pozícióból tett azért, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot az EU-val, a kereskedelmi megállapodás újratárgyalása azonban még csak távoli céljuk lehet. Donald Trump volt amerikai elnök pedig jelöltségének hivatalos bejelentése és egy bíró döntés miatt is elégedetten zárhatta a hetet. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági hírei.

Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn
07.
20.
12:31
Legalább 11 ember meghalt egy kínai híd összeomlásakor

Legalább 11 ember meghalt egy kínai híd összeomlásakor

Harminc embert és húsz autót még mindig keresnek a hatóságok, miután egy villámárvíz miatt összedőlt egy autópályahíd.

Szerző(k): K. G.
07.
19.
09:40
Tovább zsúgorodott Oroszország állampapír-portfoliója

Tovább zsúgorodott Oroszország állampapír-portfoliója

Az áprilisi 46 millió dollárról májusban 45 millió dollárra csökkentették azt Amerikában.

Szerző(k): Z. B.
07.
18.
21:01
Háborúba keveredhet az EU? Ursula von der Leyen kész megállítani Pekinget

Háborúba keveredhet az EU? Ursula von der Leyen kész megállítani Pekinget

Az Európai Bizottság elnöke újraválasztási beszédében elmondta, szükség esetén elrettentené Kínát Tajvan lerohanasától.

Szerző(k): Gulyás Ábel
07.
18.
17:32
Most kell nagy tételben zsákolni a nemesfémet

Most kell nagy tételben zsákolni a nemesfémet

A hét közepén örökös csúcsára érkezett az arany árfolyama. Mindez nem meglepő azután, hogy az év elején több éves bázisból tört ki az árfolyam.

Szerző(k): Fellegi Tamás
07.
17.
14:33
Olcsó repülőjegyet kínál Kínába egy luxus légitársaság

Olcsó repülőjegyet kínál Kínába egy luxus légitársaság

Egy komolyabb fesztiválbérlettel összevethető árfekvésben utazhatunk el a kínai fővárosba ősszel, ahonnét még Sanghajba is érdemes átrepülni mielőtt hazatérnénk.

Szerző(k): Horváth Tibor
07.
17.
11:37
Nem lesz itt semmiféle kitiltás, nyugodtan lehet pöfögni

Nem lesz itt semmiféle kitiltás, nyugodtan lehet pöfögni

Sok szempontból egyáltalán nem tűnik reális elképzelésnek az uniós célkitűzés, miszerint 2035-től ne lehessen többé forgalomba helyezni belső égésű motor hajtotta gépjárműveket. Az szintén az európai márkák ellen dolgozik, hogy Kína a saját piacán, és összességében is igyekszik a konkurens gyártókat kiszorítani.

Szerző(k): Hercsel Adél
07.
16.
21:42
Megosztják az EU-t a kínai vámok, egyre többen visszakoznának

Megosztják az EU-t a kínai vámok, egyre többen visszakoznának

Tanácsadói szavazást tartottak az EU kormányai az ázsiai autógyártókra kivetett vámok ügyében: 11 tagállam tartózkodott, négy pedig ellenezte a vámtarifa kivetését.

Szerző(k): Gulyás Ábel