Magyarország csatlakozik a legnagyobb kínai bank által létrehozott SINO-CEE Fund elnevezésű tőkebefektetési alaphoz 50 millió eurós (mintegy 15,6 milliárd forint) befizetéssel - határozott a kabinet.
Szerző(k): Domokos LászlóSúlyos gondot okozhat a dél-koreai Phjongcshangban jövő februárban rendezendő téli olimpiai játékok szervezőinek, hogy a sportszeretők jelentős részét elriasztja a helyszínre utazástól az Észak-Korea körül kialakult, katonai összecsapással fenyegető feszültség. Emellett más gondjaik is vannak.
Szerző(k): Komócsin SándorA kínai állami vállalatok nyeresége az év első tíz hónapjában 24,6 százalékkal emelkedett a múlt év hasonló időszakához képest - közölte szerdán a kínai pénzügyminisztérium az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaInternetes árverésen adtak el két teherszállító repülőgépet kedden Kínában - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEmelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mind pluszban álltak.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Wal-Martra feni a fogát a kínai webshop, az Alibaba: bevásárolták magukat egy hipermarketláncba.
Szerző(k): Szabó DánielKína csökkentette amerikai állampapír-portfólióját szeptemberben, az ázsiai ország azonban így is az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője maradt - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA jövő év második felétől lassulhat a globális gazdaság növekedése, ebben a környezetben azonban Kína ellen fogadni nem lesz kifizetődő - véli Christopher Dembik, a Saxo Bank vezető makroközgazdásza. Európában is van sztori, a francia tőzsde például vonzó befektetési célpontnak tűnhet. A szakember hosszabb távon erősebb forintot vár, azonban ez a külső környezetnek lesz köszönhető.
Szerző(k): Lovas-Romváry András