A legnagyobb kínai online kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba aukciós platformján, a Taobaón, amelyet időnként kínai eBay néven is szoktak emlegetni, hétfőn kezdték el árulni a két darab Boeing 747-est. A repülők egy 2013-ban csődbe ment szállítási vállalat, a Jade Cargo International tulajdonában álltak.
A gépek kikiáltási ára 125-235 millió jüan (20 millió dollár) volt.
Kapcsolódó
A vevő az SF Express kínai csomagküldő vállalat egyik leányvállalata, a légi áruszállítással foglalkozó SF Airlines, amely több mint 320 millió jüant (41 millió eurót) fizetett a két gépért. Egy harmadik Boeing 747-est is megpróbáltak értékesíteni, de törölték az árverést, mert csak egy vevő érdeklődött iránta - közölte az illetékes sencseni bíróság.
A csődbe ment vállalat repülőgépeit 2015 októbere óta már hat alkalommal próbálták "hagyományos" hatósági árverésen értékesíteni, de nem találtak rájuk vevőt.
A 2012-ben létrehozott Taobao bonyolítja le a kínai interneten egymással kereskedő magánszemélyek közötti forgalom 90 százalékát.
A Taobao aukciós portál hatósági árverési szolgáltatására már szinte minden kínai bíróság regisztrálta magát. Az első ilyen árverésen egy ingatlan használati jogát értékesítették 2,6 milliárd jüanért, ami egyúttal bevételi rekordot is hozott a hatósági árverések történetében Kínában.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar