Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken kedden, mivel az amerikai-kínai tárgyalások megkezdésének hírére enyhültek azok az aggodalmak, hogy kereskedelmi háború robbanhat ki a világ két legnagyobb gazdasága között.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVisszaállította az Opus Global Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója hétfőn délután, miután a társaság közzétette, hogy az Opus-csoport kivásárolja cseh partnerét a Mátrai Erőműben. A részvények árfolyama 1,58 százalékkal, 515 forintra nőtt a kereskedés visszaállítását követően.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Lada Hungary Kft. 2018-ban is mintegy 1100 új autó értékesítésére számít, a tervek megvalósítását segíti a magyar piacra pénteken bevezetett két új modell - mondta Pataki András, a Lada Hungary Kft. cégvezetője pénteken, Budapesten az Automobil és Tuningshow-n tartott sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szabó DánielDonald Trump amerikai elnök hétfőn terjeszti elő kormányzata tervét az opiát tartalmú kábítószerek és gyógyszerek okozta válság leküzdésére. A tervezet szerint Trump a kábítószer-kereskedőkre halálbüntetés kiszabását szorgalmazza.
Szerző(k): Szepesi AnitaAkkorát estek a kripotdevizák, hogy egy nap alatt 60 milliárd dollárral csökkent pioaci értékük. Sok rossz hír jött össze.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz előző napi vegyes, túlnyomórészt veszteséges zárásból nyereségbe fordult csütörtökön az európai tőzsdék többsége - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVegyesen alakult és keveset változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel: az euróval, a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollárhoz képest hajszálnyit gyengült.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHétfő délelőtt felfüggesztették az Appeninn Nyrt. részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén. Nem sokkal délután fél 2 után kiderült, hogy a közvetetten Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester tulajdonában álló cégbe bevásárolta magát a OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. egy tőzsdén kívüli ügylet során.
Szerző(k): Szabó Dániel