Megkapta a Xiaomi a kínai állam tervezett jóváhagyását az elektromos járművek gyártására vonatkozóan. Az okostelefon-gyártó akár már jövő év elején megkezdheti a gyártást.
Szerző(k): Zádori BenceKörnyezethasználati engedélyt kapott az SK On Hungary Kft. iváncsai akkumulátorgyára. Az üzemben júniusban tartottak ellenőrzést, miután több ott dolgozó is rosszul lett.
Szerző(k): Zádori BenceEgy lépéssel közelebb került Magyarország a trieszti tervek megvalósításához. Az illetékes kikötői hatóság jóváhagyta a magyar tulajdonban lévő terminál rakpartosítását. Hosszú még az út addig, mire a magyar vállalatok is használhatják a terminált exporttevékenységük során, mindenesetre egy olasz lap rámutatott, Kína is dörzsölheti a kezét, ha minden a tervek szerint alakul.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz újabb megnyert elnöki ciklus és a csütörtökön érvénybe lépő svéd terrorellenes törvény együtt már elég lehet ahhoz a Napi.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint, hogy Stockholm megkapja a törököktől a NATO-csatlakozási kérelmének jóváhagyását. Erre ugyanakkor nincs garancia: bár a nyugati országok szeretnék, ha a júliusi vilniusi csúcstalálkozóra már tagállam lehetne Svédország, de a szakértő szerint akár októberig is húzódhat a ratifikáció.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennJóváhagyta Brüsszel a magyar vállalkozások számára a megemelkedett energiaköltségek ellensúlyozására és a zöld átállás előmozdítására nyújtott állami támogatást. A hazai vállalkozások év végéig pályázhatnak.
Szerző(k): EconomxNem húzta tovább az időt Ankara a Finnország NATO-csatlakozása ügyében, megadták a jóváhagyást, így már csak a formalitás van hátra addig, amíg hivatalosan is NATO-tagállamnak lehet tekinteni Finnországot. Svédország esetében azonban továbbra sincs előrelépés.
Szerző(k): EconomxJóváhagyta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a villamosenergia-rendszer 2022. évi hálózatfejlesztési tervét. A MAVIR Zrt. a következő négy évben a korábbi éves ráfordítás sokszorosából összesen több mint 400 milliárd forint értékű korszerűsítést, kapacitásbővítést és rekonstrukciót tervez. A beruházások elősegítik, hogy a hálózat lépést tartson a fogyasztás várható növekedésével, az erőteljes naperőmű-építési hullámmal.
Szerző(k): Varga CsengeEgyelőre nincs szükség radikális lépésre, de ha túlságosan elhúzódik a svéd-finn közös NATO-jelentkezés ratifikálása, akkor Finnország dönthet úgy, hogy inkább külön csatlakozik a katonai szövetséghez – nyilatkozta Pekka Haavisto finn külügyminiszter.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn