Megugrottak a Xiaomi részvényei, miután a cég megerősítette a felröppent piaci híreket, miszerint három év múlva elindítják saját elektromos autóinak gyártását.
Szerző(k): Tér DiánaAz eladott új autók több mint 20 százalékát már az elektromos járművek teszik ki Kínában, ennek egyik legnagyobb győztese pedig a Tesla.
Szerző(k): Tér DiánaBelépett a Siemens az egyiptomi nagy vasútépítési projektbe - a német közlekedési cég nyitó tétele 3 milliárd dolláros, de a Siemens Mobility úgy készül, hogy további közlekedésfejlesztési programoknak is főbb szereplője lehet.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJúliusban az ipari termelés volumene 8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor éves összevetésben 7,7 százalékkal csökkent. A termelés szintje a járvány előtti, 2019 júliusihoz volt hasonló. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 10,2 százalékkal emelkedett tavaly júliushoz mérve, szezonálisan és munkanappal kiigazítva az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal visszaesett - erősítette meg kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Szepesi AnitaA jövő héten (a 26. héten) az Audi Hungária Kft. járműgyára termelni fog - válaszolta lapunk megkeresésére az autóipari cég kommunikációs osztálya. A 25. héten a vállalat járműgyárának legtöbb egysége leállt a félvezetőket tartalmazó alkatrészek hiánya miatt - ezt pedig Malajzia teljes lezárása okozta, amelyet a növekvő koronavírus-fertőzések következtében rendeltek el.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAlkatrészhiány miatt a jövő héttől leáll a termelés az Audi magyarországi gyáregységeiben – tudta meg a Telex.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOrbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Armin Pappergert, a német Rheinmetall AG autó- és védelmi ipari cégcsoport elnökét, akivel az újgenerációs Lynx gyalogsági harcjárművek magyarországi gyártásáról, a hadiipari kutatás-fejlesztésről valamint Magyarország védelmi és gazdasági megerősítéséről tárgyaltak - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNekilódult az ipar, jelentősen nőtt a termelés már az előző hónaphoz képest is, ám még messze vagyunk attól, hogy ledogozhatóvá váljon a tavalyi visszesés. Gazdasági adatokat publikált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Szabó M. István