Sosem látott derűlátás uralja a magyar ingatlanpiacot, a GKI legfrissebb, júliusi felmérésből számított, a szektor kilátásait egyetlen számba foglaló index történelmi csúcsra emelkedett. Az egy-egy szegmens kilátásait jelző alindexek közül a lakáspiaci mutatja a legnagyobb javulást.
Szerző(k): Szepesi AnitaJúliusban a vártnál nagyobb mértékben lassult a kínai szolgáltatóipari és feldolgozóipar teljesítményének növekedési üteme a pekingi nemzeti statisztikai hivatal kedden közzétett jelentése szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Európai Unió népszerűsége 1983 óta nem látott csúcson van, ami egy publicista szerint egyértelműen annak tudható be, hogy a britek kilépési kísérlete szánalmas eredménnyel járt. Ma már a legelvakultabb euroszkeptikus politikusok sem házalnak a választóknál azzal, hogy országuknak ki kellene lépnie az EU-ból.
Szerző(k): Komócsin SándorA legnagyobb független hírportált nem érinti a Simicska-érdekeltségek eladása - mondta Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatósága, valamint az azt tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány elnöke a Kreatívnak.
Szerző(k): Domokos LászlóRomlott a fogyasztók bizalma júniusban az euróövezetben és az Európai Unióban is - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
Szerző(k): Szabó DánielIllusztris társaságból esik ki a General Electric: kikerül az amerikai blue chip-indexből, a Dow Jones Industrial Average-ből, amelyben 111 éve megszakítás nélkül szerepelt.
Szerző(k): Domokos LászlóA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 944,25 pontos, 2,59 százalékos csökkenéssel, 35 456,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb mutató is romlott a GKI konjunktúraindexe szerint: csökkent a fogyasztói bizalom, egyre jobban félnek a munkanélküliségtől, pesszimistábbak lettek a szolgáltatók. Az ipari bizalmi index viszont rekordra emelkedik.
Szerző(k): Szabó Dániel